Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

Az egyh. költészet időszaka

Második rész. Az egyházi költészet időszaka (1850—1882.) Irodalmi 8 közművelődési viszonyok. Mzo,, élénk mozgalom, mely nálunk a század első félében úgy a szépirodalmi, mint a tudományos téren nyilat- hozott, a vallási irodalom s a vallási költészet fejlődé­sére is üdvös hatással volt.—A vallási eszmék kifejtésére, a hit- ellenes támadások megczáfolására folyóiratok keletkeztek, me­lyek kisebb-nagyobb mértékben részint a vallásköltészeti kér­dések tisztázásával, részint pedig az által, hogy a valláskölté­szeti termékeknek Íróik és a közönség közt közvetítői voltak, elősegítették a vallási költészetnek fejlődését és szélesebb kör­ben való elterjédését. — Az ötvenes évek előtt — néhány ön­álló kötetet leszámítva — csaknem kizárólag eme folyóiratok gyakoroltak számbavehető hatást a vallási költészet fellendülé­sére. —A második időszakban ezeken kívül még egyéb ténye­zők is közreműködtek arra, hogy egyházi költészetünk a nem zeti költészet állásának megfelelő színvonalra emeltessék. — Mellőzve azért az általános irodalmi viszonyok elsorolását, me­lyek ez időszakban már úgy is csekély befolyást gyakoroltak az egyházi költészetre, csupán az egyházi költészet fejlődését előmozdító tényezők előadására szorítkozunk. — Ezek közül czélunkhoz képest említést érdemelnek a különböző egy ház­irodalmi egylet ek, avallásos irányú lap ok és folyóiratok, 16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom