Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
134 MUNKÁLATOK 46. ÉVF. Te vagy erőjük, oh Te gloriájok! Hajtunk erőd dicsfénye felragyog Te minket felvevél, hogy népeid legyünk, Szentek dicsőséges királya, Istenünk ! Szentednek mondtad ezt, hogy egykor láttatál : A nagy királyra védkegyemnek árja száll, Népem közöl választva meghivám Dávidomat, fölkentem ót én, S mig áldva ö karom erőjén, Átok leszen a bűn, pokol fián ! Mem árthat neki nem a bűn a vész-elem, Előtte ellenit megtörve szétverem. Én önnön szent valóm s irgalmam lesz véle, Nevemben dics-fény közt tündöklik szent feje ; Karját kitárja és király leszen A szárazon s vizen s igy szélit engem : Isten ! Te vagy atyám, üdvöm, szerelmem ! Én öt első szülöttemmé teszem, Dicsőbbé a világ minden királyinál, S e szent szövetségem hiven mindvégig áll. Öröklő sarjai fognak uralgani, Királyi trónja áll, miként az égi nap De hogyha egykor im e sarjai Nem hódolnának énnekem egészen, Ha megfertőztetnék szent rendelésem, Ha nem tartják meg szent parancsimat : Vesszővel indulok büntetni vétkeik, S ostor-csapásom ah lesz majd elég nekik. De tőle ös kegyem azért el nem veszem, Szövetségem vele törhetlen, szent leszen ; Örök a szó, mely ajkimon kijó, Az egyszer szentségemre eskiivém meg, Hazudok-é Dávidnak, nemzetének?! Örökre él az ivadékban 0 ! Királyi trónja mint a teljes hold s a nap, Ez égi hű tanúm, örökre megmarad! És most Te meg — Te megvetéd fölkentedet, Az ősi hit, szentély ledőlt, ledöntetett, Védhástyáit földig lerontatád, Bitorló tört reá, inog hatalma,
