Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
11. A római pápák befolyása hazánkra az Árpád-házból származott királyok alatt
A PÁPÁK BEFOLYÁSA HAZÁNKBA. 339 hogy ellenük keresztes hadat hirdessen s magát Lászlót, ha nejét vissza fogadni vonakodnék, egyházi átokkal sújtsa. A királyné érdekében, kit László a Margitszigeten fogságban sanyargatott, Honorius pápa még külön levélben meghagyta Ladomér, esztergomi érseknek, hogy öt börtönéből kiszabadítani s minden javai és jogaiba visszahelyezni törekedjék.1) IV. Honorius az ártatlanul szenvedő királyné ügyét nagyon szivén viselhette. A bibornoki testület ugyanis a haldokló pápa óhaját látszik teljesíteni, midőn az apostoli szék üresedése alatt 1287-ben kelt levélben kizárólag a királyné kiszabadítását sürgeti. Ennek eszközlése s egyáltalján a király botrányos életének megjobbitása czéljából Ladomér a rendekkel Esztergomban 1287-ben gyűlést tartott, melyen a Rómából érkezett levelek félolvastattak, s midőn a király ezeknek hatása alatt javulásának némi jelét adta Erzsébet királyasszony is szabadon bocsáttatott s elrendeltetett, hogy javai visszaadassanak.2) De László szerencsétlen szenvedélyei csakhamar újból erőt vettek rajta s nem lévén képes elhatalmasodott kéjösztönein uralkodni, ismételten visszahanyatlott az erkölcstelenség karjaiba. E kicsapongás és elaljasodás egyházi, társadalmi és közerkölcsi tekintetben siralmas állapotba hozta hazánkat. A magyar urak, egymás ellen hadakozva, növelték a kunok és tatárok pusztításai által megszaporodott nyomort. A közzavarban a főpapok is tetemes károkat szenvedtek javaikban ; minthogy pedig a királytól elégtételt nem várhattak, Rómába IV. Miklóshoz fordultak s elég helytelenül oly eszköz használatba vételét tanácsolták a pápának, melytől az elharapódzott erkölcstelenség gyászos korszakában sikert várni nem lehetett, t. i. a tatárok ellen való keresztes háború hirdetését. A legjobb szándék által vezetett pápa engedett a főpapság sürgető kérelmeinek, s a keresztes háború kihirdetésével az esztergomi érseket bízta meg.3) A kereszt zászlaja alá ') Katona, i. m. VII. 934—935 1.-) Lásd Ladomér levelét az erdélyi püspökhöz. Katona, i. ni. VII- 934—935 1. 3) IV. Miklós levele Pray, ad an 1287. 22*