Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
11. A római pápák befolyása hazánkra az Árpád-házból származott királyok alatt
A PÁPÁK BEFOLYÁSA HAZÁNKRA. 2(15 zép-kori német közjogból ugyanis a X. és XI. században uralkodó amaz elv fejlődött ki, hogy a kereszténység oly egyetemes egészet képez, melynek jóléte egy az Istentől rendelt hatalomra van bízva. E hatalom lelki és világi, s Isten mindkettőt a pápának adta. A pápa a világit a császárnak engedi át, míg a lelkit magának tartja meg. Ezen kettős hatalom felsöbbségének elismeréséből fejlődött ki az európai nemzetközi jog egy másik gyakorlati elve, hogy valamint az egész keresztény egyháznak feje a római pápa, úgy a világi főhatalomnak képviselője a római császár. „Két kardot hagyott Isten a kereszténység védelmére a földön“ ez volt a sváb tükörben kifejezett német polgári jog elve, „a pápának a szellemi fegyvert, a császárnak a világit.“ S Európa viszonyai valóban e két főbefolyás által igazgathattak, a pápa a politikai ügyekre erkölcsi hatalmával gyakorolt befolyást, a császár pedig ama hivatásánál fogva, mely szerint kötelessége volt az egyház léteiét biztosító javak megszerzése- és megvédéséről gondoskodni.1) A folytonos gyakorlat folytán szentesített szokássá vált, hogy a keresztény hitre tért népek uralkodói, midőn az európai fejedelmek testületébe felvétetni óhajtottak, vagy a pápa-, vagy a római császártól kértek koronát. Első esetben az ezen átruházásból eredő viszony erkölcsi jellegű és alapú volt, az utóbbiban pedig karöltve járt a hűbéri uralommal.2) így történt ez kevéssel előbb István trónra lépte előtt Csehországban is. Magyarország számára azonban mást határozott a Gondviselés. István ugyanis, látván országában a hitélet szépen fejlődő bimbait, népeinek szemlátomást gyarapodó erkölcsi erejét, egyházát, mint fentebb említettük, hittérítő apostolainak tanácsadása mellett önhatalmából kezdette rendezni. S hogy e téren tett intézkedéseinek egy felsőbb, illetékes helyről érvényt, saját személyének pedig nagyobb tekintélyt szerezzen, s hogy a külfölddel szemben ez által is nyilvánítsa önnállú’) V. ö. Cantu Caesar, Világtörténelem XI. k. 285—292.1., a) Fraknói, A magyar nemzet mliv. állásának vázlata 390—397. 1.
