Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

8. Perpetua

KÖLTEMÉNYEK.

255

Bámulva tekint a gyilkos liad utána ;

Egyik sem rohan a védtelen zsákmányra.

A farkas-csorda is, ha bárányt vesz körül,

Figyelve így áll, ha zörejt hall messziről. —

Perez múlik, perez után lépteket hallani,

Majd közben felcsengnek kis gyermek hangjai.

Perpetua figyel, szorong s egyszerre fólsikolt:

„Jézus Isten !“ visszhangozza a durva sziklabolt.

A zord bakók félre állnak és ím az ősz apa,

— Késő öszszel bimbót hozó elévült rózsafa —

Nagy sietve jö, reménytől dobog újra kebele ;

Három kedves, kicsi angyal, három kisded van vele.

Kettőt karján emel ; egyik még pólyából mosolyog,

A másik már támogatva járni kezd és szót dadog.

A harmadik, az a kedves, beszédes kis csevegő Kis kezével agg' vezetője ruháját fogva jő.

Félve pillant szegényke, mert olyan sok az idegen ....

De ki az ott, megkötözve, ott a börtön középén?

Bátekintve, hozzászalad „Édes kedves jó anyám !“

S már pillanat alatt ott csüng édes anyja hónyakán.

De, látva a rabszíjakat,

A szegényke sírva fakad. —

Sírására a másik is megindul ;

És az ősznek szemeiből köny csordul

És esdekel : „Te vagy anyjok, legalább e csecsemőt

Sajnáld meg; oh, ne tedd őket árvákká idő előtt,“

S oly megható esdeklése, hogy a szivet járja át.

Mégsem képes megingatni hitében Perpétuât.

„Atyám, vajha gyermekimnek áldozhatnám éltemet!

De Jézusnak követője liithagyóvá nem lehet ....

Nem maradtok árvaságra szivem drága kincsei :

Én helyettem Üdvözítő Jézustok fog védeni !“

Szól könyűzve s bucsucsókkal illeti kis gyermekit,

Hős szivében lánggal ég a halált győző égi hit.

Meghatottan áll a zsarnok — néki is van gyermeke —

De csak perczig él szivében a részvétnek érzete.

Újra kitör vad haragja ;

Düh emészti, tépi, marja.

„Mit, te őrült ! hát gyermekid üdve Sem indít meg, — kiált mennydörögve —

Rajra bakók, tigris anya nem érdemel életet,

El hát vele, felbőszített vadak elé vessétek !“ —