Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
1. A keresztény házasság
A KERESZTÉNY HÁZASSÁG. 79 szelídséggel kellene felhasználniuk, hogy befejezzék a nevelést, melyet a világ veszedelmei, s az ifjúság szenvedélyei manapság sokkal szükségesebbnek tüntetnek föl, mint bármikor. Természetesen nem szabad ezt a tekintélyt durva módon éreztetni: ez utolsó nevelés fáradhatatlan figyelem és gondoskodás mellett gyengéd kíméletet is kíván. Itt egyszersmind kiváló gondoskodásra, ügyességre, határozottságra és szelídségre van szükség; de épen azért, mivel e nevelés a legnehezebb, első sorban a szülőknek kell magukat erre szentelni, mert ki tenné ezt, ha nem ők? Most kell az atya tekintélyének, s az anya gyöngédségének a legkülönbözőbb, s a legszelídebb fellépések által korlátlan befolyásában érvényesülnie, vagy soha. Van az emberi életben egy bizonyos kor, melyet a régiek a tűzzel hasonlítottak össze, mert ez is épen úgy, mint a nevezett elem, folytonos tevékenységben van s nyugtot nem ismer; egy kor, melyben az ember szabály nélkül gondolkodik, éretlenül fontolja meg a dolgokat és a melyben pusztító képzelő tehetség, s felizgatott érzékek jogosultaknak tartják magukat, hogy a jövő egész sorsa felett határozzanak. Valóban borzasztó pillanat az, midőn az ifjú szivében a szenvedélyek fölébrednek és ama viharok felkorbácsolásával fenyegetődznek, melyek az erényekkel oly hatalmas ellentétben vannak, és öt sokszor mindenkorra veszedelembe döntik; ilyenkor azután a világ sem mulaszt el semmit, csakhogy a tapasztalatlan ifjúnak cselt vessen, hogy őt az élvezet Csákjaival behálózza s lelkében a legveszedelmesebb hajlamokat fölébressze. Borzasztó pillanat az, midőn a feltörő szenvedélyek lángoló lázában gyakran oly drága javak vesznek el mindenkorra, midőn a családnak legnemesebb reményei néha örökre szétromboltatnak, midőn a haza legműveltebb erői elgyengít- tetnek és megsemmisíttetnek, midőn az élet virágzó korában elhervad és gyászosan elfonnyad! Fájdalom, sokszor azzal akarják magukat vigasztalni, hogy: „Az ifjúságnak ki kell magát tombolnia!“ Nem, ilyen vigasztalással soha sem tudtam magamat megnyugtatni, és semmit sem fájlalok e földön annyira, mint az ifjúság' téve-
