Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

12. A szécsényi gyülés kora, vallásügyi viszonyainak rövid ismertetése

397 már magában véve is szomorú képet mutat ; de .adjunk még hozzá néhány vonást, hogy a háttér is emelje a kép érdekességét. A szécsényi gyűlésen a prot. elvek arattak diadalt daczára annak, hogy kath. volt a fejedelem, kath. a hadsereg zöme s a tábornokok majdnem egytől egyig. Valóban bámulat fogja el az embert azon visszás álla- potok láttára, melyek a gyűlésen fölszinre, uralomra vergődtek. A protestánsoknak egyetlen egy emberök sem volt — sem a diplomatiai, sem a haditéren — a kath. vezérlő férfiakhoz fogható, és mégis ők győztek a gyűlésen. Igen, mert bírták szóval, bujtogatásokkal és kétszínűséggel. A helyzet fölött pedig legtöbbször a nagyhanguak uralkodnak. A kath, főpapság beadta ugyan tiltakozását a templomügyre vonatkozólag, de sikertelenül. A protestánsok még azt is határozattá tétették, hogy a kath. statusnak kötelessége legyen őket jogaik- s követeléseikben támogatni s megvédeni. A templomügyről átalánosságban már volt szó, itt csak azt jegyezzük még meg, hogy annak tényleges foganatba vétele koránsem volt oly könnyű, mint előre gondolták. A protestánsok ugyanis, látva, hogy Rá- kóczy egyik kezét feléjük nyújtja, a másikat is meg- akarták ragadni. Vagy nem így cselekedtek-e a tem- plomügyben való részleges megállapodások czéljából tartott értekezleteken ? J) Elégséges itt csak a sáros- pataki nagy templom ügyét említeni. Jól tudták a pro- testánsok, mily nagy kegyelettel viseltetik a fejedelem vallása és ősei iránt; mégis — mintha csak szántszán- dókkal akarták volna boszantani s keseríteni — azt követelték tőle, hogy az említett templomot, melyben ősei nyugosznak, szintén adja át nekik ; és ezen köve- telésökben oly merészek voltak, hogy a fejedelem na- gyobb baj elkerülése végett végre is kénytelen volt ב) E részleges megállapodásokról lásd Szalay i k. 285. — Csécsi János Axta Conv. Sz. i. h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom