Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

7. József Egyiptomban

334 papok hatalmában volt, kik azt, közhiedelem szerint, az istenektől tanulták és oly elövigyázók valának e mesterség gyakorlásában, hogy alexandriai Kelemen tanúsága szerint, a kérdezősködéseket csak írásban fogadták el és néhány nap múlva szintén Írásban vála- szóltak. Természetes, hogy így azután időt nyertek holmi ibis-redibis-féle megfejtések kiállítására. A fő- pohárnok és fö-sütőmeeter szomorúságát ily körűimé- nyék között annál természetesebbnek fogjuk találni, minél mélyebben gyökerezett bennök, mint született egyiptomiakban , az álomfejtésben való hiedelem és minél nehezebbnek látszott a börtönbe zárt foglyok- nak oly egyénre találni, ki álmaikat helyesen megfejt- hette volna. A mi már magát a Szentirásban közlőit álmok tartalmát illeti, ez a mennyire álmokból az emberi gondolkozásmódra és ismeretkörre következtetni lehet, teljesen megfelel az egyiptomi viszonyoknak. A fő-pohárnok álmában 3 szőlőtőt lát, melyeknek érett fürtéit a király serlegébe facsarja. Ez az álom arra enged következtetni, hogy a Genesis szerzője föltéte- lezi Egyiptomban a szőlő-művelést. Már pedig Hero- dot * *)) azt állítja, hogy Egyiptomban sört (Cv&os) ittak, mert ez országban nem terem szőlő (ov yag acpí elai év rtj Xiógf] a^uteXoi) Plutárch s) pedig azt mondja, hogy az egyiptomiak a bort Typhon vérének tartották és ép azért nem itták azt, sőt az áldozatoknál sem hasz- nálták. Tuch és utána Bloch M. azzal akarják ezt az el• lenmondást megszüntetni, hogy a Szentirás említett kitételét nem a borivásra, hanem az erre vonatkozó tilalom elmés kijátszására vonatkoztatják , mintha az egyiptomiaknál szokásban lett volna a szőlőfürt kifa- csarása által nyert mustot élvezni a tiltott bor he ר n. 77• *) Be Iside et Osiride 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom