Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

1. A vasárnap megszentelése

4 Schäfer ; ') a hét napból álló hét bizonyára már Mózes előtt ismeretes volt a zsidóknál (Móz. I. 8, 10. 12 ; 29, 27, 28). Ha Isten a vasárnapot már kezdettől fogva a nyugvás napjául rendelte az ember számára, bizonyára az őskinyilatkoztatás által az emberi nem fejének ezt tudtára is adta és a bűnbeesés után egykönnyen s oly gyorsan feledésbe nem mehetett. A bevégzett teremtés emléknapjának ez által nemcsak az elveszett paradi- csomra kellett emlékez-etnie az embereket, hanem egyszersmind az elveszett javak visszanyerésére irá- nyúló vágy napjává kellett lennie, amaz üdvre mu- tató nappá, melyet Isten könyörületes szeretetében az első bűn felett mondott Ítéletével együtt megigért. (Móz. I. j, 15). A mint az első sabbath Adám hivatását, az i d ő, a természet megszentelését jelzé: úgy a bűnbeesés után a sabbath az Üdvözítőre utal, kinek az égből kellett jönnie, hogy az ember számára ismét meghozza az Isten által adott sabbath nyugalmát. A teremtés szövetségének czélja volt a kegyelem szövetsége. *) A mint szükséges volt, hogy Krisztus Urunk ál- dozata szükségképen az (előképes) engesztelő áldozat jellegét vegye fel, a mint szükséges volt, hogy a vétkes élvezet után az önmegtagadás szükséges büntetést képviseljen, úgy szükséges volt a szombatnapra rendelt nyugalom az elesett emberre nézve, hogy meg ne feled- kezzék Teremtőjéről, miután az Isten átka az ember miatt érte a földet: ״Atkozott a föld a te munkádban, töviseket és bojtorványokat terem neked, orczád veri- tökével eszed a kenyeret.“ (Móz. I. 3, 17—19). ״Ez átok után, melyet Isten kimondott,“ mondja Bossuet, ״azt lehetne hinni, hogy az ember számára e földön nincs többé nyugalom. De Isten ama nap óta irgalmas az ’) Schäfer, die religiösen Alterthümer der Bibel. Münster 1878. 154. lap. 2) Beraz, Steine zur mathemat. Begründung der christkath. Natur- und Weltanschauung. Landshut 1841. II. k. 616. 1. 643 1. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom