Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)
II. Az oktatásszabadság a francia forradalomig
35 rítse , még akkor sem, midőn Antonius császár óta az ékesszólás tanárai az államtól fizetést húztak. Jólehet az állam kötelességének tartá felügyelni arra, hogy tudta nélkül a vallásban újítások ne történhessenek és az ifjúság félre ne vezettessék, természetesen azon felfogás szerint, mely a pogányoknak, főleg a görögöknek különösen a vallás és erkölcsiség dolgában saját - jok volt. Egyébiránt Sokrates esete eléggé mutatja, mennyire nincs helyén az állam bíráskodása a vallás és az erkölcs dolgában. Az általános oktatásszabadság alól csak Sparta képezett különös kivételt, a mi a tudománynak épen nem szolgált javára. Itt az állam minden volt mindenben ; nemcsak birtokosa volt a talajnak és a birtoknak, melynek javait mindenkinek egyenlően osztotta szét, hanem elég merész volt fölállítani azon zsarnoki elvet, hogy a gyermek születésétől fogva nem a családé, hanem az államé, mely fölötte szabadon rendelkezhetik. Azért az állam, mihelyt a gyermek napvilágot látott, külön bíróság által határozott az új polgár élete és halála felett és kegyelem nélkül halálra Ítélte, ha testalkata vagy egészsége nem nyújtott elég reményt, hogy az állam benne ép tagot fog nyerni. Hét éves korától nagykorúságáig az ifjú spártai egészen az állam vezetése és felügyelete alatt neveltetett, de csakis hadi célokra, mert a tudományt és a tudományos képzettséget Sparta haszontalannak, ha ugyan nem károsnak tekinté. Egyébiránt a lacedaemoni és görög bölcsészek és törvényhozók azért tekintették a nevelést politikai ügynek, mert a vallást és az áldozatokat állami ügynek tartották. Az állam ezen viszonyának az alattvalók lelkiismeretéhez a kereszténység megjelenésével és az egyház föllépésével, mely valódi nevelő intézete az emberiségnek , meg kellett szűnnie.. Annyi azonban bizonyos, hogy az általánosan elfogadott tanítási és tanulási sza3*
