Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)

V. Küzdelem az oktatásszabadság ellen

iog lat alakult, melyek közt nevezetesebbek voltak a „N a- tional Society“ és a „Britisch and Foreign School Society;“ az első különösen a szegények nevelését az államvallás elvei alapján tűzte ki célul, tehát vallási természetű volt, mig az utóbbi oly keresz­tény iskolát akart, mely bármily felekezetű gyermek számára nyitva álljon, azért minden valláskülönbséget hallgatással mellőzött és a jegyzetek nélküli bibliát fo­gadta el tankönyvül. Természetesen a katholikusok jó lelkiismerettel egyik társulat iskoláiba sem küldhették gyermekeiket. Erre 1833-ban Brougham és Russel lor­dok azon indítványnyal léptek föl a parlamentben, hogy az állam 20.000 font sterlinget bocsásson az említett két társulat szabad rendelkezésére a nélkül, hogy a kormány a pénz hova fordítását ellenőrizné. Ez volt az angol kormány első lépése, melylyel az oktatásügybe avatkozott: 40 év múlva már a „Times“ (1873. dec. 24.) jelentése szerint bizonyos Shine Vilmos a londoni isko­latanács vádja alapján Greenwichben a törvényszék elé idéztetett, mert fiait 18 hónapon át nem küldte iskolába.x) Nemsokára az összeg megszavazása után ugyanis óhajtották volna tudni, hova fordíttatik a pénz, tehát Brougham lord azt indítványozta, hogy a kormányban egy külön iskola-bizottság állittassék föl, melyre a par­lament által iskolai célokra megszavazott összeg bizas- sék. A bizottság (Commitee on Education) 1839- ben 30.000 font sterlinggel kezdette meg működését, mely legelőször is iskolák és tanítóképezdék fölállítá­x) 1876. junius 19-én határozta el az alsóház túlnyomó többség­gel, hogy az iskolakényszer felé egy további lépést fog tenni; ezzel szemben a következő napon, a westminsteri érseki megye iskolaalapjának egyetemes gyűlése Manning bibornok-érsek elnöklete alatt azon határo­zatot hozta, „hogy Anglia jólétére nézve életkérdés, hogy a keresztény nevelés és a szülők szabadsága sértetlenül megóvassék és hyago szülők szabadon választhassák gyermekeik számára az iskolát.“ Lásd a bécsi „Vaterland“ mellékletét 205. sz. 1876. julius 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom