Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

VII. Az anyagelviség tana az élő lényeg fajainak eredetéről

go ez áll, akkor azon „végtelen időközök“ sem fognak rajta segíteni, melyek ez elmélet érdekében igénybe vétetnek; s mi jogosan következtethetünk igy: ha 4000 nemzedék mitsem bizonyít a Darvin-féle elmélet mellett, akkor 30,000,- sőt 300,000 nemzedék sem fog mellette semmit sem bizonyítani ; mert, ha a semmit millióval sokszorozzuk is, mindig csak semmi marad az.1) d) A mi végre a „létért való küzdelmet“, a darvi- nistikus tannak ezen segéd véletét illeti, épen nem bizonyos az, hogy a természetben ily darvinistikus fel­fogás szerinti „létért való küzdelem“ valóban léteznék. Azon tényeket legalább, melyeket ennek bizonyságául közönségesen fel szoktak hozni, igen könnyen meg lehet magyarázni a nélkül, hogy a „létért való küzdel­met“ azoknak megmagyarázására szükségképen fel kel­lene venni. „Valamely növénynek pl. fejlődésére bizo­nyos feltételekre, a talajnak, levegőnek és hőmérséknelc állandó határok között váltakozó állapotára van szük­sége. — Képzeljük most már, hogy valamely növény, egy bizonyos meghatározott helyről^ legelésző juhnyáj által évenkint több példányban eltávolíttatik ; a talaj igy elvesztvén azon alkatrészeket, melyekre a növénynek, hogy teljes épségben maradhasson, szüksége van, fony- nyadni kezd s végre elvész; mert a talaj a számára szükséges táplálékot már nem képes nyújtani. Egyéb összeköttetések, melyek a talajban vannak, rá nézve értéktelenek, más növények számára azonban alkalmas táplálékot képeznek; és most az elenyészettek helyét ezen növények fogják elfoglalni, hogy ugyanazon sors­nak nézzenek eléje, és hogy ismét az előbbinek enged­jenek helyet, ha ennek számára az évekig tartó poria­dás ismét tápot készített.“5) *) *) V. ő. A tudós szerző Lehrbuch der Philosophie cimfl m. 209. s köv. 11. 2) így tűnt fel, hogy példával éljünk, Brandenburg csatornái- s olyóiban néhány év előtt egy Éjszakamerikából behozott növény, (Elodea

Next

/
Oldalképek
Tartalom