Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

V. Az anyagelviség tana a világ keletkezéséről

57 úgy, a mint föl van szerelve, hogy látásra szolgáljon, hanem csak azért szolgál látásra, mivel igv van alkotva. S igy van ez egyebekkel is. 2. Vizsgáljuk már most az anyagelviség ezen kos- mogonikus tantételeit, s forduljunk először is az első tantételhez, mely szerint az anyag eredet és kezdet nélkül való, örök! Ezen tantételt teljesen hamisnak és képtelennek kell tartanunk, és pedig a következő okok­nál fogva : a) Physikailag véve az anyag nem valami egy­szerű, hanem összetett, a mint ezt az anyagelviek magok is állítják, midőn minden anyagot parányokra vezetnek vissza, a melyekből az áll. Az anyagot tehát eredeti alak­jában, mielőtt még az világgá fejlődött volna, az anyag­elviek nézete szerint, egymás mellett lézező parányok összegének kell tekintenünk. Ha már most az anyag eredet nélkül való s örök, úgy arrta paránytenger is, melyre az anyag eredeti állapotában föl volt oldva, szükségképen olyasminek tekintendő, a mi nem más által, hanem önmagától s önmaga által létezik. így azonban kettős alternativa előtt állunk. Mert ugyanis vagy csupán a parányok összessége, mint ilyen, tekin­tendő olyannak, a mi önmagától s önmaga által létezik, vagy pedig külön minden egyes paránynak tulajdona ez. Ha az előbbit veszszük föl, akkor azon képtelen­ségre jutunk, hogy olyan részekből, melyek nincsenek önmaguktól oly egész létesüljön, mely önmagától van. Ezen föltevés képtelensége pedig oly világos, hogy szóra sem érdemes. Ha pedig az utóbbit veszszük föl, akkor minden egyes parány épen mivel önmagától és önmaga által létezik, egészen föltétien, absolut létnek tekintendő, mivel az önmagától való létezés és az ab­solut vagy a föltétien fogalmai kölcsönösen egymásban foglalvák. De az anyagelviek magok sem tekintik a parányokat föltétien, absolut létnek ; mert azt veszik föl, lipgy a parányok csak azon föltétel alatt működ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom