Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
III. Az anyagelviség ismerettana
36 sunknak is, elveinek tisztán alanyi jellegében osztoznia kell ; akkor az a tárgyilagosságtól hozzáférhetleniil el van zárva, s elveinek a tapasztalás által közvetített szemléletekre való alkalmazása által legfölebb még arra szolgálhat, hogy az utóbbiakat amaz elvek szerint ösz- szefoglalja s rendezze ; mialatt azonban az „önminő- ség,“ a dolgok lényege előtte érthetetlen marad — egészen úgy, mint ezt Kant tanítja. De akkor, kíméljen meg minket az anyagelviség föltétien állításaitól, a dolgok lényegét s azok keletkezését és kifejlődéseit illetőleg , kíméljen meg minket minden érzékfölötti rend föltétien tagadásától, istentelen magaviseletétől s a lélektagadástól ; vallja be Kanttal, hogy e dolgokról általában mit sem tud, hanem inkább, egyedül csak alanyi képzeteivel képes működni. Az anyagelviség az érzékfölöttinek lehetőségét ép oly kevéssé tagadhatja, mint Kant ; s ha becsületes akar lenni, neki is ép úgy el kell ismernie, mint annak, hogy arról mit sem tud. — Lange, az anyagelviség ismeretes történetírója, ezt csak annyiban tartja jogosultnak, a mennyiben az a Kant-féle subjectivismus határain belül marad, és a dolgok „mi- sége“ felől véleményt mondani nem akar, és — igaza van. De épen ez az, mit az anyagelviség megérteni nem akar ; mert ezáltal önmagát gyilkolná meg. Minden érzékfölöttinek botor és töltétlen tagadása nélkül az anyagelviség nem lenne többé az, a mi, lenne skepticis- mus, de nem materialismus. c) Ha végre azt teszszük föl, hogy a gondolkodás nem egyéb, mint az agynak szervéleti működése ; akkor képtelenek vagyunk azon elemi tüneményeknek csak egyikét is megmagyarázni, melyek psychicai életünkben előfordulnak. a. Áll ez mindenekelőtt összes szellemi életünk eszközét és gyúpontját, az öntudatot illetőleg. Az anyagelviség az öntudatról, csak mint ténylegesen létezőt fogva föl azt, egyáltalán nem tud számot adni. Az ön
