Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
III. Az anyagelviség ismerettana
3i az anyagelviség eme tüneményeket megmagyarázni törekszik. „Az eszmény,“ mondja Büchner (Kraft u Stoff. 5. Aufl. 169 1.), „akkép keletkezik, hogy az ember az őt környező tárgyi világban a minden egyessel közös jegyeket elvonja ; ezekből azután magának egy úgynevezett eszményi képet alkot, s ezt az igaz, jó és szép jelzőkkel látja el.“ De eltekintve attól, hogy „a dolgok közös jegyeinek ezen elvonása,“ már is oly műtét, mely a közvetlen érzéki észleletet fölülmúlja, s ez által egy magasabb ismereterőről, egy magasabb ismeretforrásról tesz bizonyságot ; csupán arról van itt szó, miként jut az ember az igaz, a jó és a szép azon eszméjére, melyet a magának alkotott „eszményi képhez“ jelzőként csatol. Világos tehát, hogy ezen okoskodás nem egyéb, mint petitio principii, mely a föltett kérdést nem oldja meg, hanem egy logikai ficamitás segélyével csak félretolja. c) A mennyiben végre az anyagelvi érzékelvíség (sensualismus) az érzéki tapasztalást tartja az ismeretek egyedüli forrásának, ezen elvet sem védelmezheti meg a nélkül, hogy saját önszervezkedésében ellentmondásokba ne bonyolódjék. Ezen ellentmondások közül itt csak egyet akarunk kiemelni. Az anyagelviség ugyanis nem tudjá eléggé hangsúlyozni, miszerint az érzéki észrevétel, ezen „mikroskopikus gondolkodás“ egyedüli forrása,a „physikailag megmérhető“ pedig, egyedüli tárgya az emberi ismeretnek ; minden egyéb szerinte csak hiú álom és ábránd. Épen ez azon alapelv, melylyel leginkább kérkedik. A természeti tünemények magyarázatában azonban mindenütt parányokból indul ki, s ezen parányokat úgy fogja föl, mint az anyag legapróbb képző részecskéit, melyek épen apróságuk miatt minden természeti és művészi észrevevésen kivül esnek. Bizonyos erőket tulajdonít nekik, melyekben, s melyek által azok működnek. A parányokból és a pa- rányerők működéséből törekszik azután a természetet, s
