Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
III. Az anyagelviség ismerettana
29 Az anyagelviség ismerettana. 1. Helyesen vélünk cselekedni, ha mindenekelőtt az anyagelviség ismerettani elméletének taglalásába bocsátkozunk. Erre nézve az anyagelviség azt tanítja, hogy az ember egyedüli ismeretforrása az érzéki tapasztalás; továbbá, hogy az érzéki észrevétel szolgáltatja összes ismereteink anyagát, s hogy józan észről, oly értelemben, mintha az embert az érzékitől az érzékfölöttire való eljutásra ez képesítené, szó sem lehet ; mivel érzékfölötti, szellemi egyáltalán nem is létezik, s ez csak az emberi szellem tévedése. 2. Ha pedig azt kérdezzük, hogy tehát miként kelljen felfogni ama gondolkodást, mely az észszerű ismeretet föltételezi : erre vonatkozólag az anyagelviség azt a tantételt állítja föl, hogy a gondolkodás nem egyéb, mint az agyvelőnek szervéleti működése. Hogy egyébiránt az agyvelőnek ezen szervéleti működése közelebbről miként határozandó meg, abban nem egyeznek meg a modern anyagelviség hirdetői ; a mennyiben, mint ezt láttuk, némelyek a gondolatot az agy kiválasztásának, mások villódzásának tartják ; ismét mások azt az agy mindén részeinek összműködéséből vezetik le, s igy a gondolatot valamelyjyépter melóké vei hasonlítják össze. 3. Ha most az anyagelviség ezen két ismeret-elméleti tantételét közelebbről vizsgáljuk, úgy azonnal belátjuk, hogy azok elseje határozottan téves. Mert a) ugyanis azon állítás, hogy az érzékfölötti csak az emberi szellemnek tévedése, és hogy az eszményi gondolat csak a beteg agy szüleménye, magában véve még mitsem ér, ha ezen állítás megerősítésére egyszersmind oly bizonyítékokat is föl nem hozunk, melyekből annak igazsága kitűnnék. íme, az eszményi ismeret tényleg birtokunkban van; s már előbb megvolt, még III.
