Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
XII. Az anyagelvi államtudomány
135 sem követhet el ; ez törvényeket szabhat úgy, a mint neki tetszik ; és azok eo ipso érvényesek, mert ő szabja. 4. Az államabsolutismus ezen elmélete, először a rationalismus és atheismus talaján nőtt fel; a je'en században pedig, a németek pantheistikus bölcsészeti rendszerébe ment át, s ebben egész az államisteniség haladt. Hegel szerint az államot az „objectiv szellem“ körében, az istenség fejlődési fokának kell tekinteni. Azért célját nem magán kivül, hanem magában birja. Az állam, a „jelenlevő Isten“, s azért egyesek felett korlátlan hatalma van, a kiknek legfőbb kötelmök az államban lenni, s magokat az államért feláldozni. Ezzel a legvégső éretett el, a mi általában elérhető ; az egyesek és testületek minden önállósága az államon belül megsemmisíttetett, s minden az absolut állam diadalkocsija elé fogatott, mely a maga részéről, magán kivül, semmi, még oly leszállított tekintélyt sem ismer el. 5. A mint azonban az újabb időben a német bölcsészek idealistikus pantheismusa az anyagelvi- s é g b e csapott át, az államtudomány az államistenítés szédítő magaslatáról ismét az anyagelviség színvonalára sülyedt le, noha az államabsolutismus teljes durvasága- és kizárólagosságában mégis föntartartatott. A „modern“ állam általában szintén istentagadó, és mint ilyen, „korlátlan hatalom a földön.“ Az állam nem egyike a különböző társulatoknak, hanem az egyedüli társulat, az „eszélyesen szervezett társulat.“ És minthogy az anyagelviség nem ismer más érdekeket, mint az anyagiakat, azért ezen „modern“ istentagadó állam is kizárólagosan anyagi érdekekre van alapítva és nem ismer más Istent, mind saját hatalma és előnye érdekét. Az állam polgárai azért vannak, hogy az állam jólétét, érdekeit és hatalmi állását előmozdítsák ; ezen célért kell magokat föláldozniok, és csak a mennyiben
