Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
IX. Az anyagelviség tana a nyelv eredetéről
7- Hasonló érvek bizonyítanak a másik föltevés ellen is, mely a nyelv eredetét, az emberre kívülről ható természeti hangok utánzásából származtatja. A külső, érzékünk alá eső természeti hangok, minden emberre egyenlő módon hatnak : honnét van tehát a különbség, mely az utánzás, s az ebből fejlődött nyelvek között létezik? Ha a nyelv keletkezését a vadállatok kurjan- tásainak utánzásából akarják kimagyarázni, kérdjük, miért nem lön az mindenütt egyenlő módon utánozva, holott a vad állat kurjantása mindig ugyanaz volt ? Hangutánzást, igaz, találunk egyes nyelvekben, de igen gyéren ; és épen azon szavak, melyek hangutánzatok, ép oly terméketlenek a nyelvre nézve, mint az indulatszók; mig az említett föltevés szerint épen a nyelv tőszavaiban kellene a hangutánzásnak rejleni. 8. Haszontalan erőlködés tehát, anyagelvi szempontból az emberi nyelv eredetéről értelmes és kielégítő magyarázatot adni akarni. És azért lehetetlen, hogy mindaz, mit e célból felhoznak, a dolog tüzetesebb vizsgálatánál, nevetséges humbugnak ne tűnjék föl. Az emberi nyelv különös beszélő képességet tételez föl az emberben, mely az állatokban nincs meg, és mely lényegileg az ember szervezetéhez tartozik. Még Vogt is azt mondja, „hogy a gége, légcső, nemkülönben a száj és toroküreg szervezete a legtöbb (újvilági) majomnál korántsem annyira eltérő, hogy abból a nyelvképesség lehetetlenségére lehetne következtetni ; jóllehet kétséget nem szenved, hogy az emberhez hasonló majmok is csak jelek és bizonyos kiáltások, nem pedig szótagolt hangok -által közlekednek.“ Ebből tehát az következik, hogy a nyelv eredetét meg nem magyarázhatjuk, hacsak az embernek különös beszélő képességet nem tulajdonítunk, mely őt ép oly lényegesen megkülönbözteti az állattól, mint pl. vallási és erkölcsi érzülete. És valamint a vallási és erkölcsi érzület az ember szellemi természetében gyökerezik, St'óckl, Az anyagelviség. 8