Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

II. Az anyagelviség történelmének vázlata

5

megvizsgálandjunk tartalmára nézve, hogy lássuk, ha vájjon bir-e és mennyiben tudományos értékkel és tudományos alappal ? Azután következményeit is szemügyre veendjük, mert, ha valamely tannak következményei hamisak, vagy végzetteljesek, úgy ebből a logika törvényei szerint magának a tannak hamisságára és ve- szedelmességére is jogosan következtethetünk. Mielőtt azonban e feladat megoldásához fognánk, a kérdéses tárgyban való kellő tájékoztatás végett szükséges lesz az anyagelviség történeti kifejlődésének is rövid vázlatát adnunk.

II.

Az anyagelviség történelmének vázlata.

i. A bölcsészet történelmében az anyagelviség már korán, s pedig mind keleten, mind nyugaton föltűnik. Keleten az indeknél találkozunk anyagelvi tanrendszerekkel, melyekről ugyan keveset tudunk, de ez a kevés is elegendő arra, hogy azoknak lényeges jellege irá.nt kétségben ne legyünk. Ilyenek a Dsaina, Tservaka és Eokajatica-féle tanrendszerek. Ezek megegyezőleg csak az anyagit, a testit tartják egyedül létezőnek, és azt, a mit mi „szelleminek nevezünk, üres szónak mondják. A gondolkodás, a Lokajatika-féle rendszer szerint, nem másból, mint az elemek összekapcsolásából ered, és az együttlét egy módja, ép úgy, mint némely anyagok ősszerjedéséből vidámító és lelkesítő italok származnak, melyek sem az egyesek-, sem valamennyiből létrehozhatók nem lennének, ha csak sajátságos vegyü- léket nem képeznek vala. Valameddig tehát a szervesen képzett test mint ilyen él, mindaddig a gondolat, az öröm- és fájdalom-érzet is tart ; de a test megszűntével mind ez eltűnik.