Lüken Henrik: Az emberinem származási okmánya - vagyis a mózesi teremtés-történet, megvilágítva és megerősítve a népek hagyományai- és a természettudomány által, 41/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

I. A chaos vagy ősanyag kezdetleges teremtése

27 Ehhez fűződnek azután az enemü amerikai mon­dák, melyek szintén nem ritkák. Az Amerika magas északi részén lakó cheppivőek azt beszélik, hogy ere­detileg misem létezett mint a széles Óceán ; erre bo­csátkozott azután az égből dörgéshez hasonló zaj kö­zött egy óriás madár ; s alig hogy leült, felszökkent a vizből a föld (a világtojás). E teremtő erővel biró madár alkotott volna továbbá ezek szerint minden a földön létező lényt és legutoljára az embert. ’) Tehát, - hogy a mondottak tartalmát az eddigi magyarázat után röviden ismételjük, — a látható világ, vagyis az ég és földnek teremtése a chaosnak, vagyis az alaktalan és tarthatatlan holt anyagnak ködszerüen folyékony és világosság nélküli viz (kosmikus köd ?) alakjában való alkotásával kezdődött. Isten szelleme azután éltető erejével, mint galamb alakjában a máso­dik teremtést vagyis a megváltást is eszközölte, életet lehelt a holt anyagba, midőn azt melegítő, éltető és alakító erejével áthatotta, és igy emelkedett azután a sötét vizek fölé az első regg, — és lett világosság. *) *) V. ö. Az emberin, hagyom. 94. 1 és Schvolcraft, The Am. Indies. Buffalo 1851, 202 1. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom