Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)

Első rész - Első könyv. A társadalom eredete és hivatása

nyitva, melytől tökéletes boldogságunkat várjuk, csak mind megannyi eszközt képeznek e cél eléréséhez.

Azonban ezen különös javaknak a legfőbb jóhoz való viszonyát illetőleg könnyen csalódhatunk s az által folytonos törekvésünk célját szem elől téveszthetjük. Az ember akarata gyönge ; ismeretét a szenvedélyek elhomályosítják. Természetünk rósz hajlamainak csalóka behatása alatt az ismeret zavarólag hat az akaratra. A vágyó tehetségben kétféle működést kell megkülönböztetni, az első a legfőbb jóhoz vonz minket, a másik az, mely engedve az ezen jóhoz vezető szeretetnek, meghatározza az eszközöket, melyek által azt elérhetni véli. S ezen pontra nézve szoktunk mi tévedni. Mi jónak tarthatunk valamit, azaz oly eszköznek, mely által a legfőbb célt elérhetjük, mi a valóságban rósz s melynek, minthogy a legfőbb céltői eltávolít, kárát vallhatjuk.

Tehetségünkben áll tehát, elhatározásunk szerint jól vagy rosszul cselekedni. Szükséges-e tehát arra, hogy akaratunk teljesen szabad legyen, hogy a jó s rósz között határozatlanul ingadozzunk? Váljon a szabadság lényegéhez tartozik-e, hogy az ember eltérhessen a legfőbb célhoz vezető úttól, s mást kövessen, mely e céltői el — sa kárhozat örvényébe Vezet? Más szavakkal, lehetséges-e az, hogy az ember, ki lényegére nézve szabad, csak azon föltétel alatt érje el a tökéletesedés fokát, ha ama tökéletességtől, melyen legfőbb céljának megvalósitása nyugszik, tetszése szerint eltávozhat ?

Ily föltevést megengedni annyi volna, mint az ember gyarlóságát tökéletességnek tekinteni. Az lehetetlen, már magában véve ellenmondás. Oly lény, mely az őt legfőbb céljától eltérítő dolgokat előbbre teszi azoknál, melyek ahhoz vezetnek, ép ezen oknál fogva tökéletlen lény. Valóban és tökéletesen szabad csak az lehet, ki,