Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Második rész - Ötödik könyv. A társadalomról, melyet a nemzetek egymásközt alakítanak
595 De a keresztény jog, mely e határokon belül az elfoglalást megengedi, a győzőnek az elfoglalt területen épen nem enged fölötte nagy hatalmat. A kereszténység szelleme alkotta az egyének jogát a modern világban, és ő annak legéberebb őre. Sem a személyek, kik az elfoglalt terület népességét képezik, sem az ezen személyek egyesítése által képezett társulat, nem függnek a hódítási törvény alapján a győző kegyétől. E társulat és személyek egy teljesen nekik sajátos életet élnek ; s erre joguk van, melyet a győzőnek is tiszteletben kell tartania. Szabadalmaikat, intézményeiket, ha a társadalmi élet természetes elveivel ellenmondásban nincsenek, tisztelnie kell. A győző, ki tőlök ezeket elvenné, ezzel nem a győző- és főurnak, hanem egy zsarnoknak tettét követné el.*) igazságos háború következményeként tűnik föl. De Rayneval azonban, az emberek természetes függetlenségéből kiindulva, kétségbe vonja azt, hogy ezekre, akaratuk ellenére kormányt erőszakolni szabad. E nézet megfelel bizonyos, az újabb jog után való törekvéseknek, melyekre azon időben, midőn de Rayneval irt, csak kivételképen bukkanunk. V. ö. Institutions du droit de la nature et des gens. 1. III. ch. XX. §. 5. Egy új publicista a legmerészelifc tanok közepette sem sokat haboz ; Pinheiro Ferreira, de Rayneval tanát absolut módon mondja ki. V. ö. ennek jegyzeteit Yattel kiadásához, I94. §. De Rayneval e tant, mely az egyéni souverainitásnak, mint minden létező társadalmi souverainitásnak következménye, e szavakba foglalja össze: „A győző nyerhet ugyan földterületeket, de nem embereket, azaz nem lehet akaratuk ellenére uralkodó jók. Erre nézve határozott, vagy legalább sejtett beleegyezésökre van szüksége.“ *) Egy a socialis kérdésekben a nagy theologiai iskoláktól ihletett publicista e pontokra nézve következőkép nyilatkozik : „A hódító egyszerűen csak a birtokvesztett fejedelem jogaiba lép, és csak e jogok alapján, melyek a hatalmába esett nép alkotmánya^ és akaratából folynak, nyeri souverainitását. Ebből az következik, hogy minden új fejedelem, ki azzal kezdené, hogy a nép alkotmányát, törvényeit, szabadságait, mely a fegyverrel való eldöntés folytán uralma alá jutott, megvesse és lábbal tiporja, ez által törvényessége cimétől fosztaná meg magát és tökéletes bitorlónál egyéb nem lenne.“ Y. ö. P. Ventura, Essai sur le pouvoir public p. 408. Ugyanez elveket a népek jogai iránti tiszteletre vonatkozólag 1815- ben egy hires diplomata újította föl, ki, noha kevéssé volt az elvek 38*
