Reischl K. Vilmos: Munkáskérdés és socialismus - 39. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1876)
Socialismus és munkáskérdés. - A papság socialis feladat
2 mék elterjedésével, a pénzaristocratia s a nyomorának öntudatára jutott munkás néposztály közötti antagonis- mus kifejlésével, és egyátalán az összes újkori köz- és magán állapok megváltoztával : egy egész sora keletkezett a társadalmi bölcselőknek, kik a fönálló ipari és nemzetgazdasági rendet egyenesen hiányosnak és félszegnek hirdetik; az ember és a társadalom rendeltetésével ellentétben állónak nyilvánítják, s az összes kultúrái, politikai és ipari állapotok gyökeres átalakításának szükségességét vitaiak.1) A társadalmi prófétákkal szemben természetesen a modern helyzetnek szintén megvannak a maga védői. Ebből folyólag a „socialismus“ első sorban össz- foglalata azon jelenleg létező elméleti és gyakorlati kísérleteknek, melyek célja a nemzetgazdaság mostoha viszonyaiból keletkezett Ínségen a társadalom bizonyos osztályainak javára segíteni. E meghatározásból most már világosan kitűnik, hogy épen a „munkáskérdés,“ vagyis a bérért mások számára dolgozó tömeg ferde állapota képezi azon dús forrást, melyből folytonosan új meg új rendszerek, gyakorlati socialis kisérletek és mozgalmak fakadnak azon célból, hogy ezen társadalmi kérdés mindenkire, de különösen a munka alatt görnyedő és mégis legsilányabban díjazott nagy osztályra nézve kielégítő megoldást nyerjen, vagyis a mai közinség va- lahára véget érjen. De viszont a „munkáskérdés,“ korunk ezen joggal „égetőnek“-nek mondható kérdése, mely magában rejti a gyúanyagot a társadalom felrobbantására, — a „socialismus“ kifolyásának és eredményének tekinthető. Ez értelemben a socialismust, mint bizonyos állapotot, mozgalmat, sőt mivel az némi tekintetben — főleg korunkban — hatalom is, inkább egyetemlegesen fogjuk föl. A modern „socialismus“ a társadalom betegsége. *) *) Kautz Gyula : Nemzetgazdaság és pénzügytan, I. k 57. 1.
