Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)

XVI. A pápa és a püspökök

369 célja. 2) Ily érteményben monda Nuytz : a nemzeti zsinat hozhatna határozatokat, melyekhez aztán semmi szó sem férne, s melyek nyomán mindent rendezhetne a világi hatalom. 3) Egy újabb röp- irat szerzője, miként az olasz szabadoncok is, oda nyilatkozik, hogy a nemzeti egyházak teljesen függetlenül a római pápának joghatóságától és attól egészen elválasztva állíthatók fel. 4) Erre céloz Nuytz és mások megkülönböztetése is; e szerént a püspö­kökben kettős hatalom van; az egyik lényegesen hozzájok tartozó egyházi, másik a világi hatóság által nyilvánosan vagy hallgata­gon engedélyezve, tetszés szerént visszavonható; az első tisztán a papszentelési s tanítói hatalomra szorítkozik, az utóbbi a törvény­kezés- és az itt igen tág érteményben vett földi dolgokra vonat­kozik. 5 *) Ebből folyik azután azon állítás, hogy a püspökök praesentatiója, mint ilyen, magát az államot illeti, s kinevezteté- sök erejénél fogva hivatalukat az állam parancsára már a pápai megerősítés előtt elfoglalhatják ;ö) sőt a világi hatalomnak jogá­ban áll a püspököket pásztori tisztök gyakorlatától eltiltani, va­lamint az egyházmegyék alapítása s a püspökök kinevezése ügyében nem köteles a pápához fordulni vagy neki engedelmes­kedni. 7) Némethonban azelőtt a püspököket államilag felállított kenetosztóknak tekintették, 8) és 1870. óta a német nemzeti egy­ház gondolata Wessenberg és mások beteges képzelődései szerént 2) Y. ö. Münch Coucordate II. 184. 1. skk. Brück die oberrhei nische Kirchenprovinz Mainz 1868. 4. 1. skk. 8) Erről IX. Pius Lit. Ad apostolicae Sedis aug. 22. 1851. Syllab. prop. 36. Nuitz gondolatmenetéről. 4) Alloc. Multis gravibusque dec. 17. 1860 és Jam dudum cernimus 1861. márc. 18. Sylt prop. 37. 6) Lit. Ad apostolicae Sedis. Syll. prop. 25. 6) 1856. dec. 15. Nunquam fore. Syll. prop. 50 megerősítés nélkül hi­vatalukba lépő választottak vagy kinevezettek egyházjogilag sunt intrusi, még ha Procuratorok vagy Oeconomok gyanánt működnek is. Greg. X. in Conc. Lugd. II. (c. 5. Avaritiae I. 6 de elect, in 6) Bonifác. Vili. (c. Iniunctae I. 3 de elect, in Xvag. com.) Alex. Y. Const. Ex injuncto 2. April. 1410. ’) All. Lit. ap. Multiplices inter 10. Jun. 1851. Vigil ellen ; Alloc Acerbissimum 27. sept. 1852. Uj-Granadáról Syllab. prop. 51. 8) Egy ismeretes würtembergi miniszter. A kath, egyh. és kér. állam. Dr. Hergenrother J. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom