Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)

XIII. A pápák fensőbbségi igényei a XVI. század óta

155 megtámadása forgott szőnyegen. II. Fülöp még tartózkodott Erzsé­bet ellen 6) nyílt háborútól, habár ez főleg titokban szintén küz­dött ellene ; a pápára nézve pedig semmi sem lehetett kívánato­sabb, mint nyiltan igaz okból kezdett háború, mely érvényt sze­rezzen jogossága teljes tudatában hozott Ítéletének. 7) Álba herceg, a németalföldi spanyol helytartó, kihez Ridolfi Brüsselbe jött, már jul. 7. előremondá, hogy ez ember csak veszélyezteti Stuart Mária s a norfolki herceg jó hirét,8) aug. 8. ellenezte az Erzsébet elleni vállalatot és a norfolki herceget képtelennek tartá jelentékeny eredmény eszközlésére. 9) Az éleselinéjű államférfi 10 *) az ügyek ál­lását és a személyeket igen jól ismerte. Sokoldalú összeköttetések­ben nem volt hiánya. Valamint Németalföldön menekült angol ka- tholikusok, úgy Angolországban németalföldi protestánsok megle­hetős számmal tartózkodtak ; a közlekedés a két állam között igen élénk volt. A skót királynő megszabadításának ügyét V. Pius követe, a rossanói érsek által is ajánlotta a kath. királynak. II. Fülöp nagyon szivén hordotta Mária megszabadítását és angol ki­rálynővé koronáztatását ; de lassan, meggondolva járt el és már 1571. aug. 4. tudta, hogy Erzsébet valamit fölfedezett, hogy Má­ria gondosabban őriztetik, a norfolki herceg gyanúsíttatik, a rossi püspök titkárával együtt elfogatott. n) Az előrelátó Álba herceg a londoni spanyol követ tekintélyét nem akarta veszélyeztetni és csak akkor vélte segélyzendőknelc az angol összeesküvőket, ha Erzsébetet hatalmokba kerítették és Stuart Máriát szabadságba helyezték ;I2) Fülöp ellenben azon nézetben volt, hogy a fölkelés megindítása után azonnal támogatni kell őket.13) Eközben Erzsé­bet miniszterei a dolog nyomára jöttek ; aug. végével a norfolki herceg titkára, szept. 7. pedig ő maga is elfogatott és a legna­6) G a c h a r d 1. c. p. 170 seq. 7) G a e b a r d 1. c. p. 187. ”) U. o. 181. 1. 9) U. o. 188. 189 1. Ridolfit Álba 1571. szept. 5. „un hombre muy va­donnak nevezi, u. o. 198 1. "') A herceg nagyszerű tehetségét és kifogyhatatlan áldozatkészségét elle­neinek legnagyobb része is elismeri. “) Gaehard p. 191. 192. la) U. o. 193. 194 1. aug. 27-éröl. 13) U. o. 195. 196 1. aug. 30-áról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom