Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
XII. Az egyház és a vallásszabadság
140 dig a Fogli dottrinali-ban nem példa kedvéért van felemlítve s vele más testi büntetések, mint azt a fönebbi szavak jelezni akarják. 29. Befejezésül még a XIII. fejezet tárgyaltatik, melyben a püspöknek könyvvizsgálási joga, melynek alapján a hittel, jó erkölcsökkel s az egyházfegyelemmel ellenkező könyveket bírálhatják és elnyomatásukban, illetőleg elterjedésük megakadályozásában a kormány közreműködését igénybe vehetik, elismertetik, oly Ígéret, melyet a törvényhozás későbbi fejlődése persze illuso- riussá tett, de melylyel a bajor kormány akkori álláspontja mellett is szépen megfért. Köztudomású dolog, hogy a sajtószabadságnak nem csak a pápák voltak ellene, hanem a világi kormányok is, melyek azért nem egyszer csúful meghurcoltattak ; ’) a német szövetségi gyűlés által 1819. szept. 20. 5 évre egyhangúlag elfogadott sajtótörvény, mely 1824. aug. 16. határozatlan időtartamra megújítva 1831. nov, 10. ismét szőnyegre került* 2) úgy szintén az ide vágó rendeletek egész sora pl. a bádeni törvénynek 3) 1832. jul. 5. határozatba ment eltörlése és több hasonló eset, egészen 1848-ig világosan mutatja, hogy a német kormányok a közrend megzavarásától tartván a sajtószabadság elvének épen nem voltak barátjai. De ez időtájt a sajtónak csakis politikai termékeit méltatták figyelemre ; erkölcstelen ferde kinövéseire jobbára szemet hunytak, amik ellen pedig sokkal nagyobb erélylyel kellett volna sikra szállni. Számba vevén a nagymérvű erkölcsi romlottságot, melyet az erkölcstelen sajtó előidézett s még mindig előidéz, a megszámlálhatlan bűnöknek, melyeket pl. az angol ifjúságnál4) a regényirodalom szült, az e fajta irodalom elleni szigorú eljárást bizonyára több, mint jogosultnak kell elismernünk. A hitágozatot és erkölcstant a legszorosabb kapocs fűzi össze az egyházban ; már keletkezésének zsenge kora (Ap. Cs. 19, 19) óta kötelmének ismeri a hitet és erkölcsöt mé- telyező könyveket kárhoztatni ; 5) hajdan a világi törvény támo') Buckle Geschichte der Civilisation I. K. I. R. 246. 1. 2) Corpus juris confoederationis germanicae Meyertol. 3) U. o. 161-163. 238. 1. ■*) Az augsburgi „Alig. Zeitung“ 1868. juu. 10. ; 1870. jua. 4. ; 1872. márc. 4. 5) Alph. Liguori Theol. moral, t. I. L. I. Append. III. ed. Bassani 1832. p. 154. seq. Zaccaria Storia polemica della proibizione de’libri. 1777.