Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

II. Rész. A magyar gyakorló iskola 1831-1818

6-án már kát szónokot választottak '); ezeken kívül az el­nök és jegyző is voltak kötelezve az ünnepélyre alkalmazott beszédekkel fellépni. Azonban, hogy az ünnepélyen jelenlevő vendégek figyelmét túlnyoinólag igénybe ne vegyék, az 18;t8-ik évtől fogva csak egy szónokot választottak és ezen kívül csak az elnök és a jegyző emeltek szót. -) Ezen ünnepélyt nagy érdekeltséggel tartották meg. Mig az elnökök az iskola állapota-, viszonyai- s céljáról érte­keztek: addig a jelenlevő elöljárók egyike lelkes beszédben elismerését nyilvánítván buzdítani szokta a tagokat. A szó­nokválasztás végre az 1815-ik évben (november 0-én) tör- vénynyé emeltetett. a) b) A halott a k r ó 1 v a 1 ó m e g e ni 1 é k e z é s. Az iskola azon szeretetnek, mely a tagokat egybufüzé, nem mulasztott kifejezést adni akkor sem, midiin a tagok valamelyikét a halál e szerény körből kiragadó. Az örök nyugalomba távozott tag iránt táplált kegye­letből az őszinte megemlékezés fájdalmas hangjai el nem maradhattak. A szónok nyitá meg a rendes gyűlést halotti beszédével, hogy néhány percet szenteljen annak emlékére, ki az iskola veszteségére s társainak fájdalmára reményeket keltő tehetségeivel egy szebb hazába költözött. A szónokot rendesen a költő váltó fel, hogy a Inul bánattelt hangjai az ünnepélyes percek komolyságát, a szo- morgó tagok részvétét emeljék. Az iskola első áldozata llajtovies .Sándor, ki IS:m~ik évi december 8-án hőnyi el; fölötte liu/.iássy László ISdlb évi január G-áu ') mondott einlékbeszédoL Ezután Klezsó József tartotta emlékbeszédét kapás Sándor, volt. tagtárs felett; majd ismét Fóliák János elnök emlékezett meg 1815. *) *) Lásd évk. löiiö. március C-án XIX. r. gy. *> Lásd évk. 1838, május 13-án XXI. r. g y. 5. j... i. t *) Lásd évk. 1845. november 9-én III. r. gy. 3. pont. *) Lásd évk. 1839. január O-án XII. r. gy. 1. pont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom