Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

Függelék

305 A Pesti nüvendékpapság magyar egyházirodaltni Isko­lájának Pesten. A becses munkát, mellyel a t. irodalmi egy­let ez évi tagjai nekem is kedveskedni, s ezáltal iráirtami figyelmüknek kifejezést adni kívántak, kedvesen fogadtam, mint igen szép bizonyítványát annak, hogy a magyar egy­házi rend növendékei, kik százak közül kiválasztva s eme központi magasabb tanintézetbe küldve lévén, főpásztoraik nagy örömére, nemcsak a szorosan vett iskolai tanulmányok­ban vetélkedve kitűnni, hanem az irodalmi téren is erejüket megpróbálni, tehetségeiket edzeni, gyakorolni iparkodnak. Isten áldása termékenyítse dicséretes törekvéseiket. A költ­ségek fedezésére fogadják szívesen az ide tett ‘20 frtot. Töb­bire imádságaikba ajánlottan maradok Károly-Feliérvártt. ISGO-iki Julius 29-én jó akarójuk Mihály s. k. érd. püspök. XXVIII. Zalka János győri püspök levele, melyben az iskola munkálkodására ál­dását küldi és a költségek fedezéséhez 10 o. é. írttal járul. (Eredetije a m. e. i. iskola levéltárában 1809. aug. II-én 9. sz. alatt.) A pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi Isko­lájának. Pest. Miilön az egyházirodalmi Iskola által a jelen év folytán kiadott „Kereszténység és egyház az alapí­tás korában" czimfi munkálatnak nekem küldött díszpéldá­nyáért köszönetét mondok, s tagjainak minden jó iparkodá­saira isten sz. áldását kívánom, elismerésem némi jeléül az egyleti pénztár számára idemellékelve 10 frtot küldök. Győrött augusztus hó 11-én 1809. dános s. k. győri püspök. XXIX. Horváth Mihály c. püspök sajátkezűié# irt levele, melyben erőteljes sza­vakkal ecseteli az anyagiság s a szellemi és erkölcsi evő között folyó har­cot ; nagy örömét fejezi ki a fölött, hogy az iskola tagjai kik a papi pályára készülnek és egykoron mások tanítói lesznek — magokat a tu­domány és miveltség fegyvereivel övezni törekednek. Végül arra buz­dítja és kéri őket, hogy ezen törekvésükben állhatatosak és kitartók le­gyenek. (Eredetije a in. e. i. iskola levéltárában 18119. dec. 2fi-át: 20. sz. alatt ) k kozp. ru. e i. iskolájának történő to. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom