Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874
279 legnagyobb tekintélyeiben keltett. Azunban ha valaki az iskolát megítélni akarja, ne tekintse az eredményt csupán elkülönítve, hanem mindenkor kapcsolatban az erőkkel, melyek azt létre hozták ; gondolja meg, hogy az egyletnek tagjai, tagjai egyszersmind egy intézetnek is, hol tanulmányaik és pályájok szabta egyéb kötelmeikkel bőven elfoglalva, csak felüdítésökre és szórakozásokra szánt időből elszakított perceiket fordíthatják az iskola céljaira; vegye továbbá főleg tekintetbe azt is, hogy az iskola tagjai „nem akarnak az isteni tudományok mezején virágokat ültetni, mert ezt zsenge koruk gyönge s még teljesen ki nem mivolt tehetségeik tenni nem engedik, de szorgos mellként itt magoknak kincseket szerezni, hogy ezeket egykor annak felvirágzására fordítsák.“ Ha pedig nem is oly feltűnő a kivívott eredmény, az utódok tán még szerencsésebbek lesznek ; mert a jelen a múlt vívmányain szokott haladni és a jelen elmúlik, hogy termékenyítse a jövőt. Álljon itt befejezésül nagy tudományi! Toldynk néhány szava, ki megemlítvén az „irodalom utján is miiködő s kivétel nélkül a magyar irodalomra visszaható egyesületek- és intézeteket“ rólok ezeket mondja: „részint szaklapok, évkönyvek vagy időhöz nem kötött közzétételek, részint előadások, eszmecsere, sőt tudományos vizsgálatok s kísérletek által is a magasít tudományos kifejtés derekas eszközlői, részben végre ily ismeretek terjesztői s ez irányokban az akadémia közredolgozni, valódi kiegészítői lettek s ezek között a 1’es ti nővénd ék paps ág magyar iskolája (1830 óta) k őré hon m es s z o k i h a t ó j el on t és re e in e 1 k ed e 11.“1) Mi pétiig végre csak eres meggyőződésünknek adunk még kifejezést, hogy az iskola íenmaradása, melynek ily fényes múltja van, nem lehet kétes ; sőt ha múltját meg nem tagadva a kor üdvös vívmányait rendszeresen szemmel kisérve, ezzel lépést tart, s ha az egyház és a haza iránt való szerotetében gyarapodva, ezentúl is ‘) A inagy. nemz. írod. tört. Toltly F. 18(18. I. k 77. I.
