Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874
— 212 Társaság 1856-iki szabályai sem igen bírtak korlátok közé szorítani. E divatba jövő ferdeségek az iskolában is nyilvánultak. Az egyes tagok különféle elvekhez ragaszkodva dolgozataikban más szabályokat követtek. A legnagyobb változatosság pedig a helyesírásban volt észlelhető, mit épen az említett oknálfogva a kiadott munkálatokban sem lehetett kikerülni. Még az ötvenes években, tudnillik az irás és sajtójavítás egyszerre több kezet vett ig'nybe, és ezek is évenkint változtak,1) minélfogva a munkálatokban a nyelvezet következetes egyenlőségét kivihetetlen dolognak kellett tekinteni ; sőt ennek kell tulajdonítanunk azon habozást, mely a munkálatok évenkint változó, sőt többnyire ugyanegy kötetben is ingadozó helyesírásában mutatkozott. E bajnak orvoslása volt tehát az 1802-ben kiküldött bizottmány feladata és célja. A bizottmány az ált,a ános várakozásnak megfelelni óhajtván, oly bőven dolgozta ki javaslatát, hogy figyelmét még oly esetekre is kiterjeszti, melyek nemcsak a helyesirástan körébe, hanem a nyelvészet más szakába is vágnak. így, ha valamely szó az irodalom közterén kát vagy több alakban fordult elő, a bizottmány azon alakot választá, mely a Tudós Társaság szabályai és az iskola eddigi gyakorlata nyomán igazolhatóbbnak látszott ; és csak nehány oly alaknál engedte meg a szabályválasztást, hol ez nem ingadozás- és állhatatlanságról, hanem a szép hangzat iránt fogékony érzékről tett tanúságot. A bizottmány tehát hosszas és alapos tanulmányozás után megállapítá az iskolában alkalmazandó főolveket, a helyesírás és nyelvészet körül. A bizottmány javaslatának óhajtott eredménye el nem maradt; mert ennek köszönhetjük azon előnyt, hogy az iskola munkálatainak helyesírásában és nyelvezetében most már ’) Az iskola tagjai közöl ugyanis évenkint többen bevégezvén az egyetemen tanfolyamukat, megyéjükbe visszatérnek és helyükbe ismét mások küldetnek.