Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

II. Rész. A magyar gyakorló iskola 1831-1818

előttem, hogysem valaha arról emlékezni 's pedig szóval tettel emlékezni megszűnhetnék. Bizonyára ha tudná az Klő- ü to Ur, mennyire fáj nekem ezen elmellöztetésem ; nékem, ki — dicsekvés nélkül legyen mo ndva — egyike V o 1 tam a j ó gt ö r ő k n e k ; megkiméllett volna ezen mellyen érzett fájdalomtól.“ t)

Az iskola volt tagjai azon köteléket, mely őket ahhoz csatolta, mindig híven megőrzők és szívesen emlékeztek vissza azon felejthetetlen percekre, melyeket az önművelődés csendes falai között édes gyönyörrel töltöttek. Erezték ők is, mily hatása van oly intézménynek, mely az egyház s haza javára az élet mezején alkalmazandó erők kifejtését előmozdítja, az ifjú szellemét vallásos eszmékkel gazdagítja és minden magasztosért dobogó szivét lélekemelő érzelmekkel tölti el. Ott künn az életben győződtek meg arról, hogy az iskolának, mely egykor őket is tagjai közé szátnítá, célja, iránya s hatása valóban áldásos és valódi gyümölcseit m’g csak az élet iskolájában termi meg. E meggyőződ lsüket a tapasztalás megszentesített,o ; azért hűn vagy legalább indokolatlan eljárás volt volna a jelen percei között a kegyeletet sürgető limitről megfeledkezni.

Be szálljunk le ismét a levéltár poros csomag.ü közé s idézzük fel a múlt. emlékeinek némelyikét, melyek a volt tagoknak még mindig lángoló szeretet ét legbiztosabban világítják meg.

Szabó Imre, az iskolával folytonos levelezésben áll vári. Békásról küldött levelében ily szavakra fakadt: „Ti mindnyájan nemes Tagok ! kik soraim hallatára kedvezölog itél- O'k, emlékeztek — szinte gyermekded, de oly leirhatlan édes örömet jelentő társatoktól üdvöz legyetek, 's higyétek, hogy a’ távolban él bennem egy testvéretek, ki rátok 's azon bájló koszorúra, melynek bimbaji vagytok — áldást kér az ártatlan bárány oltáránál, — kinek nincs egyéb kivá') Lev. tár. 1830. máj. 12-én 2. sz.