Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 2. kötet - 36. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1873)
Görögország
62 dalom első remekeinek összegyűjtésére ; nemkülönben szent Cipriánt, ki a görög és latin nyelvben tett tanulmányai folytán nemcsak hires tanitóvá, de kitűnő Íróvá is lön. Tekintve már a görög irodalomnak a negyedik század atyáira gyakorolt befolyását, úgy találjuk , hogy az ép oly hatalmas mint általános volt. A negyedik század, ATillemain szerint, az ősegyház dicső korszaka, a keresztény irodalom aranykora. Akkor lett az egyház a társadalmi életben nyilvános hatalommá ; akkor mutatta fel az ékesszólás és tudományosság terén ama fenkelt és ragyogó szellemeket, kik csak a tizenhatodik századbeli francia szónokokban leltek méltó versenytársakat. És valóban mennyi nagy férfiú, hány ihlett szónok tölté be a szent Athanáz és szent Ágoston közt lefolyt időszakot ! Mily lendületet nyert az emberiség gondolkozásmódja ! Mennyire megváltozott az egész társadalmi élet e vallás hirére, mely a földalatti üregekből egyszerre a császárok trónjáig hatolt ! A keresztény ékesszólás fensége az általános hanyatlással ellentétben növekedni és a lelkesedést mintegy önmagából meríteni látszik. Az emberi szellem és önállóság e gyalázatteljes lealacsonvitása közepette, a heréitek által uralt s a barbárok által megtámadott birodalomban Athanáz, aranyszáju sz. János, Ambrus, Ágoston a legtisztább erkölcsöket, a legmeghatóbb ékesszólással hangoztatják. A birodalom bomlása közben egyedül e lángelmék állanak sértetlenül. Ők a romok közepeit is alapitói magatartást tanúsítanak. És valóban ők voltak mesterei ama nagyszerű vallásépületnek, mely a római birodalom romjai felett volt keletkezendő. *) Melyik azon forrás, melyből az egyháztanitók magas röptű szelleme tápot merite? Micsoda tanítás tökélyesitette ékesszólásukat ? E kérdésekre a történelem és a szent tudomány igy válaszol: Habár a szent Lélek, munkásságuk támogatásával beérvén egyenesen nem is világosította fel az ') Villemain, de l’éloquence chrétienne au IV. e siècle.
