Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)

Bevezetés

41 hogy egy csomó tényt ellene ne fordítson. A bölcsészirók, vagyis azok nagy többségének keze alatt, kik egy század óta történetíróknak tolták föl magukat a katholicismus ellen való gyűlöletből, a történelem de Maistre szavai szerint nagy összeesküvés lett a vallási igazság ellen. Ezen csak nevök szerinti keresztények közül a legokosabbak a gyáva hallga­tás leple alá bújnak, és megelégszenek azzal, hogy elnyom­nak minden alkalmat, a mikor azon hitről kellene tanúságot tenniök, melylyel már nem bírnak. így hagyták ki Egyptom történetéből a zsidók fogságáról szóló részletet, mely oly vi­lágos szent könyveinkben. Az Arábiából jött pásztorkirá­lyoknak két Ízben történt, habár kétséges benyomulásáról mindnyájan beszélnek, de a többi pásztorkirályok Egyptom- ban való tartózkodásáról egy szóval sem emlékeznek : termé­szetesen itt el kellett volna beszélniök a számos csodát, me­lyek megszabadulásukat eszközölték; a csodákat, melyeket eltagadnak, minthogy azoknak elismerése által az egy Isten­ben, a mindenség teremtőjében és rendezőjében kellene hin- niök ; minthogy továbbá csak bizonyos vak és hajlítható istenséget szeretnének, kit az örökkévalóság távol birodal­mába száműznek, és a ki az embereket kényök-kedvökre hagyja. A Nil legcsekélyebb áradása által előidézett szeren­csétlenségről is megemlékeznek, de mély hallgatással mellő­zik a rettenetes csapásokat, melyek, miután az országot el­pusztították, egy nagy hadsereg és királyának vesztével vég­ződtek. A gonosz szellemek jósda utján gyakorolt befolyását az eseményekre, midőn ez csak a bűbáj által magyarázható ki, hangosan hirdetik, de Istennek a vallási dolgoknál való köz­reműködését sohasem : hisz ez annyit tenne, mint elismerni a vallást, a melynek megsemmisítésére törnek. Ez gyakran egy íróra emlékeztet bennünket, ki Józsefről úgy beszél, mint Fáraó egyik miniszteréről, de csak azért, hogy bevi­tathassa, miszerint Egyptomot annyira tönkre tette, hogy az többé föl nem emelkedhetett ; *) és egy másikra, ki a vörös ten­’) Hèeren, Histoire ancienne d’Egypte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom