Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)

Bevezetés

31 az egyház terjesztésére a Messiás eljövetele előtt ép úgy, mint után. Nem félünk tehát azon szemrehányástól, mintha az igazság határait átléptük volna; de még akkor is, ha ezen felfogásmódunkból tárgyaltuk volna mind az országok történetét legkisebb részleteiben, az igazság utján maradunk ; mert a királyi ihletett látnok nem azt mondja, hogy Isten az ő Fiának egyedül a nagy nemzeteket adandja örökségül, hanem valamennyi nemzetet ; és IX. Pius művünket megtisz­telő kitűnő brevéjében nem azt állítja, hogy egyedül a főesemé­nyek vonatkoznak Jézus Krisztusra, hanem valamennyi ese­mény: omniaque ad Christum referantur. A ki ezenkívül meg akar győződni arról, hogy nem mentünk messze, taglalja az egyes népeknek Jézus Krisztus és egyháza érdekében betöltött küldetését; s azt fogja ta­lálni, hogy kiindulási pontul a szentirást vagy a hagyományt vettük; azután a történelemmel kezünkben kimutattuk, hogy az elsőtől utolsóig valamely .állam majdnem valamennyi ural­kodója betölté küldetését, melylyel a gondviselés megbízta, így búvárlataink célja bebizonyítani, hogy Egyptomban min­den a zsidó nép érdekében történik; hogy Asszíria urakodói- nak kiváló tényei e kiválasztott népre bírnak vonatkozással; hogy Cyrus utódai közöl legtöbben folytatják az ő külde­tését az egyház javára; hogy legtöbben Sándor utódai közöl szintén követik ugyanezen egyház irányában a győzők védői szerepét és hogy a római köztársaság- és császárságban minden a kereszténység terjesztésére történt. Tehát minél számosabbak részleteink, annál inkább van igazunk az egyes népeknek Jézus Krisztus és egyháza érdekében telje­sített küldetését illetőleg. És ha vannak események, melyek nem vonatkoznak közvetlenül e nemes célra, közvetve elő­mozdítják azt, amennyiben előzői s okozói oly eseményeknek, melyek rá közvetlenül vonatkoznak. Ha tehát a birodalmak fokozatos emelkedését küldetésük szempontjából tekintjük, az erények csak azért emelik azokat, hogy küldetésöket telje­síthessék s valamely ország hanyatlása vagy bukása csak azért következik be, hogy egy másiknak alakulását s emel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom