Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)
Judea
255 csak ezen egy Istennek van korlátlan hatalma a gonosz szellemek felett. Jézus Krisztus, mint urok, parancsol nekik; kiűzi őket a megszállottakból és seregeiket a pokol fenekére küldi vissza. Gyakran beismerni kényszerűinek, bogy ő a Magasságbelinek fia. „Tudom, mondja a sötétség szellemeinek egyike, ki vagy, Isten szentje.“ Jézus megfenyegeté mondván : „Némulj meg és hagyd el az embert.“ És a tisztátalan szellem eltűnt. x) A mennyei hatalmak nem kevésbé vannak neki alávetve; mint uroknak engedelmeskednek néki. A pusztában való tartózkodása után az angyalok, kik születését hirdették, magasztos személyéhez közelednek és szolgálnak neki. Midőn az olajfák hegyén imádkozik, angyal száll le a mennyből, hogy őt megerősítse. 2) Midőn föltárnád, angyal jő a sírkövet elmozdítani és reá ül, hogy annál inkább megmutassa Ura győzelmét a halál felett és istenségét. 3) Végre azon pillanatban, midőn az égbe visszatér, két angyal száll alá, hogy utoljára hirdessék az embereknek istenségét. „Ez a Jézus — mondák — ki fölvétetett tőletek az égbe, úgy jő majd el, a mint láttátok őt az égbe menni.“ 4) Az istenember istenségét maga az ég háromszor kinyilvánítja: midőn azon pillanatban, mikor a Jordánban meg- keresztelkedett, megnyílik, hogy az isteni galamb lejöjjön, mely Jézus fejére száll, és a következő szavakat hallatja: „Te vagy az én szerelmes fiam, kiben nekem kedvem telik.“ 5) És midőn megdicsőülése pillanatában e szózat hallatszik a fényes felhőből : „Ez az én szerelmes fiam, kiben nekem jó kedvem telik, őt hallgassátok.“ 6) És midőn halála pillanatában sötétség lepte el a földet, ezen örökre emlékezetes pillanatban a föld megrendült, a Kalváriahegy sziklája megrepedt, a templom függönye végig kettéhasadt, a sírok J) Márk. 1, f. — Luk. 4. f. 2) Máté 4, 4. — Luk. 22, 42. а) Máté 28. f. 4) Apóst, cselek. 1, 11. б) Máté 3, 16-17.--Márk. 1, 10-11. —Luk 3, 21—22. ') Máté 17, 5. — Márk. 9, 6. — Luk. 9, 35.
