Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Második könyv. Az apostolok tanítása
A BŰN EMBERE. 253 nők es vetélytársának vonásait vélék fölismerhetni. Pál itt azon téves nézetnek akart útjába állni, hogy az Úr- és a világvégének napja már itt van, a katastropha közvetlenül beáll. Megmutatja, hogy ez azért nem lehetséges, mivel három esemény még nem történt meg, melyek bizonyosan várhatók, t. i. az egyház tagjainak nagy elpártolása, egy hatványozott Antiochus föllépése és ennek merénylete a jeruzsálemi templom ellen. Mikor fog bekövetkezni a a világ vége, vájjon évszázadok, vagy évezredek fognak-e [addig lefolyni, nem tudta ; ennek órája és napja még az angyalok előtt is titok. De azt tudta, hogy a nevezett eseményeknek meg kell azt előzuiök, és azokat mindenesetre közel időben várta ; mert ő ismerte a személyt, melynek létele egyedül állt a „bűn embere“ felléptének útjában. Amit Pál itt jövő eseményekről mond, melyeknek még meg kell történniök, mielőtt az „Úr napjára“, vagy az utolsó katastróphára gondolni lehetne, azt Krisztus kijelentéseiből, Dániel jövendöléseiből, melyekre Krisztus hivatkozott, és kora némely eseményeinek megfigyeléséből tudta. Krisztus megjövendölte volt, hogy sok hamis próféta és az ál-KriSztuS föllépése az ő megjelenését meg fogja előzni; hogy ez emberek csábítási ügyességük és csodákhoz hasonló szemfényvesztéseik által nagy elpártolást fognak a hiveknél eszközölni, és hogy ez a nyomás és üldözés nehéz ideje lesz. Továbbá kijelentette volt, hogy akkor Dániel jóslata is be fog teljesülni, mely a szent hely l) fő és a templom, mivel Dániel erről szól) ellenséges hadsereg által történendő 2) elpusztulásának, vagy megszentségtelenítésének borzalmát Írja le. 178. Pál, 14 évvel előbb, oly eseményt ért meg, mely miként rá, úgy minden zsidó kortársára kétségtelenül a legmélyebb benyomást teve. Ez Caligula reudelete volt, melynek értelmében órási képszobra a jeruzsálemi tomplom szentélyében vala fölállítandó, és a templom ezentúl Cajus, az új Jupiter templomának vala nevezendő. Petroniusnak, a syriai proconsulnak kellett volna egy hadosztály élén a zsidók előre sejtett ellentállását megtörnie s a fölállítást a templomban eszközölnie. Az egész nemzet mozgásba jött. A császárnak előbb, mondák, mindnyájunkat meg kell fojtatuia, ') Matth. 24, 15. — Marc. 13, 14. — Luc. 21, 20. Lukács itt nyilván ugyanazon jövendölést mondja el, melyről Máté és Márk tesznek említést ; Krisztus tehát maga még körülményesebben jelentette ki, hogy a Máté- és Márktól említett borzalom az ellenséges hadsereg müve lesz vagy Jeruzsálemnek hadsereg általi bokeríttotésével össze fog esni.