Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)

Második könyv. Az apostolok tanítása

KRISZTUS JÖVENDÖLÉSEI 247 gondatlan könnyelműség ideje lesz, melyben föl fog tűnni. 1) E- mellett továbbá Krisztus egész sorát jövendölte meg azon esemé­nyeknek, melyeknek még kortársai életkorában kelle bekövetkez­niük, oly eseményekét, 2) melyeknek középpontját Jeruzsálemnek büntető Ítéletül történő pusztulása képezé. Emellett kijelentette, hogy a „pogányok ideje“ fog c pusztulásra következni, és csak ez idő elteltével áll be utolsó megjelenése. 3) 172. Jézus emellett különösen hangsúlyozta a természeti rémes tüneményeket és az erkölcsi iszonyatosságokat, melyek Jerézsálem pusztulását megelőzik s ennek bevezetésül szolgálandnak, hogy óvja övéit a hamis próféták csábításainak veszélyeitől, kik akkor számo­sán fognak föllépni ; előre kijelentette nekik, hogy a csábítás az akkori körülmények közt majdnem ellenállhatlan, az elpártolás tö­megei leend. 4) Egyszersmint e Jeruzsálem fölötti büntető Ítéletet látnoki, képes beszédmóddal mint olyat rajzolá, mely az ő (láthat- lan) jelenlétével összeköttetésben van ; oda utasította tanítványait, hogy közel eljövetelét várják és azt ez eseményben fölismerjék, mintha a szent város romlása az utolsó általános Ítéletnek és ez első megjelenése az utolsó megjelenésnek élőképéül szolgálna. A zsidó hatalmasokhoz elitéltetése alkalmával igy szólott : Mostantól fogva látni fogjátok az emberfiát eljönni isteni hatalom teljében ;5 ) tehát uralmának azon nagyszerű nyilvánúlásaiban, melyeket ez idő­től fogva mint egyházának védura teend — állott megjelenése, me­lyet látnoki jelképben „az ég felhőin való eljövetelének nevezett; ezt kell vala látniok ; természetesen csak a hit szemeivel, mert már előbb kijelentette volt nekik, hogy ha messiási méltóságát hódolva elismerik, látni fogják őt és megismerik. 6) 173. E kijelentéseket tartották tehát az apostolok szem előtt, midőn az Úr megjelenéséről szólották. Tudták, hogy Krisztusnak a mostani világ megítélésére irányúló utolsó eljövetele senki előtt, még az ég angyalai előtt sem ismeretes, hogy annak napja oly rögtön és váratlanul fog eljönni, „mint az éjjeli tolvaj“ ; mely ki­fejezést Pál Krisztustól kölcsönzé. A Krisztustól említett „pogányok korá“-nak 7) tartama is titok volt előttük, melybe be nem pillant­hattak. Gondolható volt, hogy ez idő nemsokára, egy nemzedék ') Matth. 24, 38. 39; 25, 14—30. — 2) Matth. 24, 34. — 3) Luc. 21, 24. — 4) Matth. 24, 24. v. ö. az 5. v. — 5) Matth. 26, 64. — #) Matth. 23, 39. — 7) xotpoi éOvüiv, Lue. 21, 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom