Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)
Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok
100 ZSIDÓ ELLENSZENV A KERESZTÉNYSÉG IRÁNT. lyebben és kiolthatlanabbul lángolt bennök a boszu és gyűlölet érzete minden köriilmetéletlen iránt s az oly hitet, mely első föltételül az egyetemes szeretet parancsát állitá fel s azt követeli vala tőlük, hogy köriilmetéletlen püspöknek vagy áldozárnak is alávessék magokat, türhetlennek tartották. Szüntelen füleikbe hangzott e szózat : „a köriilmetéletlen irtassék ki Isten népéből,“ és a nemzsidóval való étkezés a megfertőztetéssel vala még mindig egy jelentőségű. Noha ünnepeik és szertartásaik egy része a templom elpusz- tultával s az áldozat megszűntével üres, magtalan kéreggé vált, ők mindazáltal még sokáig, évről évre várnak vala a lerombolt templom csodálatos helyreállítására, s annál szivósabb ragaszkodással tárták össze szertartási törvényök romjait; ezek képezték a védfalat mely mögé nemzetiségük rejtőzék ; — és azt Ábrahám ivadékainak közös reménye, gőgje, kevélysége s történeti emlékei oly hatalmas egészszé tömöritették, hogy a római hatalom összes buzogánycsapásai, s annak soha más legyőzött nemzet ellen foganatba nem vett, példátlan eljárása, melynél fogva a népet anyaföldéböl kitépve, az egész világon szétszóró, s a capitoliumi Jupiter templomának lealázó adójára szorító : mindez nem vala képes nemzetiségüket tönkretenni. 167. Mindazok, kik ezentúl a keresztény hithez csatlakoznak vala, többé már nem tartozónak a nemzethez : a tömeg szemében nem voltak egyebek, mint levelek és ágak , melyek a nép fájáról lehullottak anélkül, hogy gyöngítették volna életerejét. E népnek megfoghatlan szaporasága csakhamar helyrepótolá az ily veszteségeket és Sanhedrinukban mely Jeruzsálem elpusztulása óta Jam- niában vala, szilárd vallási egyesitőpontot birtak. Éhez járult azon újonnan kifejlett könnyenhivőség és készség, gyerekes, azonban a nép hiúsága-, gőgje- és testiségének jhizelgő mesék kigondolásában és elfogadásában, melyről az időjártával kifejlett Talmud-iro- dalom untig tanúskodik. E kórság természetes volt a népnél, melynek története oly gazdag és csodálatos, jelene azonban annyira szegény és sivár vala; melynek szüntelen azon kelle ügyekeznie, hogy elpalástolja az ellenmondást, mely szerint magát folyvást Isten egyetlen és választott népének Ilivé, és mégis Isten e kedvencét a nemzetek között az isteni elvetés jelei sújtják, s mindenik közt ő a legnyomorultabb, legeltiportabb. Éhez még bizton remélték, hogy kiállott szenvedéseikért egykoron a Messiás eljövetele alkalmával bőven meg fognak jutalmaztatni, s képzelmöknek kedve telt ezen
