Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)
Negyedik eléadás. Az emberi nem természetrajzáról. II. Szakasz
160 ele. A malájok hasonló egyenlőséget mutatnak föl. „A szin, mondja Crawfurd, egyáltalán barna ; azonban különféle törzseknél kissé változik. Az égalj s a népek szokásai nem látszanak ezzel összefüggésben lenni. A legvilágosabb fajták általán a nyugati tájakon vannak ; azonban nébányan közülök, mint a Battikok Sumatrán, épen az egyenlítő alatt laknak. Java lakosai, kiknek életmódja legmiveltebb, a szigettenger legsötétebb szinü lakosai közé tartoznak; a borneoi nyomorult dajákok vagy kannibálok pedig a legvilágosbak közé.“ ') Az ily különségek megfejtésével járó nehézségek, az általunk vont következtetések mellett szólnak inkább mint ellenök ; mert, miután az tagadhatlan tény, hogy bizonyos fajban, melynek egysége el van ismerve, ily válfajok támadtak : a nehézségek, melyek azzal járnak, hogy őket egy közös okra vigyük vissza, mi mást sem bizonyítanak, mint oly természet-erők létezését, melyeket még nem fedeztünk föl, vagy oly okok láncolatát, melyek elemeit még nem vegyítettük össze kellő arányban, hogy abból azok hatályosságát kiszámíthatnék. Azonban, minél tovább terjesztjük fogalmainkon túl a természet hatalmát : annál könnyebben fogják a megmagyarázhatlan tünemények eléhozá- sát igazolni. 45. §. c) Európaiak. Azon családban, melyhez mi tartozunk, a változatoknak hasonló sorozata van meg ; abban oly válfajokat találunk, melyek, ha nem is oly erős kinyomatuak, de szintoly eltörülhetleneknek látszanak ; senki sem fogja azonban állítani, hogy mindegyik külön törzstől származott. A zsidó most is teljesen különbözik az őt környező európaiaktól; jóllehet West s több más kitűnő művész lehetlennek tartá azt, hogy őt különösen jellemző vonásokkal rajzolja. 2) A cigányokat is felhozhatom itt oly törzs példájaként, mely, jóllehet nyelve ind eredetéről tanúskodik, mindazáltal más éghajlat alatt élve, különösen szülőföldje olajszinével együtt, ere- *) *) „History of the Indian Archipelago.“ I. hot. 10. 1. z) L. Camper, „Dissert, physique.“ 21.1.