de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)

Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet

48 mint első is volt, ki erről tanúságot tőn az egész nép előtt ; első, midőn az apostolok számát be keile tölteni; első, ki a hitet cso­dával erősité ; első a zsidók megtérítésében ; első a pogányok befogadásában ; mindenütt első. De én nem mondhatok el min­dent ; elsősége megállapítására minden közreműködik ; igen, minden, egész a hibákig, melyeket elkövetett. — A többeknek adott hatalom épen az által, hogy megosztatik, megszorittatik ; inig az egynek mindnyája fölött és kivétel nélkül adott magában tartalmazza teljességét. — Ugyané hatalmat mindnyáján megkapják, de nem hasonló mérvben, s nem is hasonló kiterjedésben. Jézus-Krisztus az elsőnél kezdé meg, és ez elsőben fejlesztő ki egészen — a végből, hogy megismerjük — miszerént az először egynek személyében megállapított egy­házi tekintély csupán azon föltét alatt terjeszkedik ki, hogy egysége alapjára mindig visszavehető legyen, és hogy mindazok, kik azt gyakorolandják, köteleztetnek magukat ugyanazon szék­hez elválaszthatlanul egyesítve tartani. ')“ Dörgő szavával aztán igy folytatja : „Ez azon szék, melyet az atyák oly igen dicsőítettek, melyben mintegy versenyből magasztalták az apostoli szék elsőségét, a főrangot, az egység forrását, és Péter helyén a papi szék kiváló fokát; az anya-szent-egyházat, mely a többi egyház vezetését kezeli; a püspökség- fejét, honnan a kormányzat sugárzik; a főszé­ket, egyedüli széket, melyben kiki az egységet 1 á t j a.“ E szavakban sz. Optatot, sz. Ágostont, sz. Cypriant, sz. Irént, sz. Prospert, sz. Avitot, sz. Theodozetot, a chalcedoni és más zsinatokat ; Afrikát, Galliát, Görögországot, Ázsiát, az egye­sült keletet és nyugotot halljátok. Minthogy Isten végzése volt szakadások és eretnekségek keletkezését megengedni, egy szervezet sem vala oly erős, hogy magát fentartsa, sem oly hatalmas, hogy azokat elnyomja. E szervezetnél fogva erős minden az egyházban, mert benne minden isteni, minden egyesült ; és minthogy mindegyik 2 2) Sermon sur l’unité, 1-re partie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom