de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)
Harmadik könyv. A pápa, vonatkozással a polgáriasodásra s a népek boldogságára fejezet
331 VII. FEJEZET. Más részletes megjegyzések a keleti birodalom felett. A pápa öt igen különböző méltósággal van felruházva ; mert ő római püspök, a suburbikai egyházak érseke, Olaszország áldornagya, nyugat pátriárkája, és végre pápa. A többi patriar- katus felett csak ez utóbbi méltóságból eredő hatalmat gyakorolta; úgy hogy, kivéve valamely nagy fontosságú ügyet, vagy valamely felötlő visszaélést, vagy némely nagyobb esetekben történt fölebbezést, a pápák igen keveset avatkoztak a keleti egyházak egyházi kormányzatába ; pedig ez nagy baj vala, nem csupán ez egyházakra nézve, hanem azon államokra nézve is, melyek kebelében ez egyházak alapítva voltak. Mondhatni, hogy a görög egyház keletkezte óta viselé keblében a szakadás csiráját, mely ugyan csak tizenkét század múltával fejlődött ki tökéletesen, azonban kevésbé éles, kevésbé határozott és ennélfogva tűrhető alakban mindig létezett. ') E vallási szakadás még mélyebb gyökereket vert a Konstantin császár által alkotott politikai ellentétben ; egymást gyámok'tva nem szűntek meg az egységet visszautasítani, melyre a keletről és éjszakról előrenyomuló ellenségek ellen annyi szükségük volt vala. Halljuk csak, mit mond e tekintetben a „Lettres sur 1’ histoire“ tisztelt szerzője. „Bizonyos, úgymond, hogy ha kelet és nyűgöt császárai egyesítik vala erejöket,ok vétlenül visszaüzik Afrika sivatagjaiba e népeket (a szaracénokat), melyeknek köztök való megtelepedésétől tartaniok kellett ; azonban e két birodalom közt kiirthatlan féltékenység uralkodott, mely a keresztes hadjáratok alatt még r) Maga sz. Vazul is szól némelykor anyugotidölyfröl,. O'I'PT V J TTl- ■KV/A'-nek nevez. (Ha nem csalódom, ez azon müvében fordul elé, melyet a világi olvasmányokból a vallás javára háramolható haszonról irt.) Semmi, még maga a szentség sem másíthatá meg egészen azon viszály természetes állapotát, mely a két államot és a két egyházat el- különíté, azon állapotot, mely a politika eredménye vala és Konstantinig vezethető vissza.