de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)
Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet
133 Minden a szilárdul álló nagy igazságokhoz vezet vissza bennünket. Emberi társadalom nem állhat fönn kormány nélkül, felsőbbség csalhatatlanság nélkül ; s ez utóbbi kiváltság oly elke- riilhetlenül szükséges, hogy az ember kénytelen azt a világi fel- sőbbségeknél is (a hol pedig nincs) föltételezni, vagy kockára tenni a társadalom fönnállását. Az egyház nem-kivár) többet, mint a többi felsőség, bár valamennyinél határtalanul fölebb áll, mert mig a csalhatatlanság egy részen emberi föltevésen nyugszik, másikon isteni Ígéreten alapul. E nélkü- lözhetlen fölényt csak egyetlen szervezet gyakorolhatja : fölosztása azonos megdöntésével. Ha nem lennének is ez igazságok annyira megdönthetlenek, igaz marad mégis mindig, hogy a szent atya minden hitágazati határozata mindaddig törvény erejével bir, mig az egyház részéről ellenhatás nem történik. Ha e jelenség magát előadná, meg fogjuk látni, mit kell tennünk; addig azonban Róma határozatához kell alkalmazkodnunk. E szükségesség legyőzhetlen, mert a dolgok természetéből, s magából a felsőbbség lényegéből foly. A francia egyház nem egy becses példát mutatott fel e nemben. Hamis elméletek és bizonyos helyi körülmények ugyanis, nem egyszer csábiták el, hogy a szent székkel látszólagos ellenkezésbe jöjjön ; azonban a dolgok ereje nemsokára visszaterelte a régi ösvényre. Csak nem régen ezelőtt is nehány pártvezér, kiknek neveit, tanát és erényeit, valamint nemes szenvedéseit, mint nyíltan bevallám, végtelenül tisztelem, egész Európát betölté a hajó kormányosa ellen szórt panaszaival , szemére hányván, hogy az erőszakos szélvészben egyedül maga kezelte az evezőt, a nélkül, hogy tőlök tanácsot azonban e fölebbezéseknek igen ritkáknak, s csak alegfontosabb okok miatt szabad megtörténniük“ (Fleury nov. Opusc. 5. lap). íme mindjárt az idézet homlokán egy ,,M i,u melylyel a kath. egyház nem sokat törődik : — de különben melyik hát azon legfontosabb alkalom ? micsoda itélo- szék fogja azt eldönteni ? s addig mig ez megtörténnék, mit kell tenni vagy hinni ? A zsinatokat, ellentétben azzal, mit ugyanazon Fleury ugyanazon lapon mond, úgy kell megállapitani, mint oly állandó szervezett törvényszéket, melynek hatalma a pápa fölött áll. Nagyon különös, hogy e jelentékeny ügyben Fleury-t Mosheim cáfolja meg, s hogy Bossuet-et a magdeburgi centuria- torok igazitják útba, szintén ez ügyben. íme hova juttat a dölyfös „m i“ használata. E névmás félelmes a hittudományban.