Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Hetvenegyedik fejezet
390 az igazság, az eretnekeknél-e vagy az egyháznál ? Ki tudta jobban, hogy melyik eljárásmód volt a szellem haladására nézve a legalkalmasabb ? Ki haladt a legbiztosabb utón, az eretnek dialekti- kusok-e, vagy a katholikus tudósok ? E tekintetben nincs kétség, mert ezek nem gondolatok, hanem tények ; ez nem vélemény, ez a tudományok történelme, a mint azt mindenki ismeri, a mint azt elvethetlen bizonyítványok állítják elénk ; és ki Guizot tekintélye iránt elfogult, bizonyára nem vetheti szememre, hogy kitértem, hogy a történelmi kérdéseket kerültem, és puszta szavamra követeltem hitet. Szerencsétlenségre, úgy látszik, az az emberi nem sorsa, hogy az igazi utat csak sokszoros tévedések után találja meg, s igy történt, hogy a szellem a legferdébb irányban haladt, tépelö- déseket és elménckedéseket hajhászott, és igy az értelem és józan ész által kijelölt pályáról letért. A tizenkettedik század elején annyira előhaladt volt a baj, hogy gyógyítása nem volt csekély vállalat, és kiszámithatlan, mennyire jutottak volna a dolgok, és minő vész keletkezett volna különféle tekintetekből belőle, ha a Gondviselés, kinek szeme mindig egyaránt őrködik az erkölcsi és érzéki világ fölött, nem teremtett volna oly rendkívüli szellemet, mely mérhetlen magasságig emelkedett túl korának emberein, hogy e zűrzavart rendezze, s elvétel és hozzáadás, igazítás és rendezés által e bonyolult tömeget valódi tudománynyá alakítsa. A ki ismeri azon kor tudományának történelmét, könnyen el fogja találni, hogy aquinói szent Tamásról szólok, kire a megjelölt szempontból kell tekintenünk, ha érdemét egész terjedelmében akarjuk felfogni. Miután ez egyháztanító egyike volt a legfelvilágosultabb, legtanultabb és legélesebb elméjű szellemeknek, melyek az emberi nem büszkeségét képezik, azt hinnők , hogy nem volt helyén a tizenharmadik században, és szinte sajnálnék, hogy nem élt az újabb korban, hogy a legkitűnőbb embereknek, kikkel a mai Europa dicsekedhetik, a pálmát kétségessé tegye. Ha azonban tovább fontolgatunk, akkor felismerjük, hogy az emberi szellemmel oly horderejű jót tett, hogy 'ama korban, melyben föllépett, oly jól megfelelő állást foglalt el, hogy a vizsgálódónak nem lehet a Gondviselés mély végzéseit nem csodálnia. Miben állott korának bölcsészeié ? Mire jutott volna a dialektika, metapiivsika és erkölcstan a görög és arab bölcsészet és keresztény eszmék zavaros vegyüléke közepeit ? Láttuk már hova
