Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Ötvennyolcadik fejezet
265 országban hatalmas fejedelmek uralkodnak , kik rievök hírével betöltik a világot; elöttök meghajol az arisrokratia és demokratia, s ha néha fejőket föl merik emelni, csakhamar elnyomatnak, hogy hogy még mélyebben hajoljanak meg. Bár a trón még nem érte el a hatalom és tekintély ama teljét, melyben a következő században látjuk, de rendeltetése mástthatlanul meg van állapítva, s jövőjével a hatalom és dicsőség össze van kapcsolva ; az aristokratia és demokratia igyekezhetnek ugyan, hogy azokban részök legyen, de azokat magukévá tenni akarni, haszontalan vállalat lenne. Az európai nemzeteknek erős és állandó központra van sztikségök, s ezen égető szükségnek a királyság teljesen eleget tesz ; azon népek, melyeket ily nézet s ily érzelem vezet, rohannak a mentő elv felé, hogy a trón védelme alatt menhelyet találjanak. Most tehát többé nem az a kérdés, vájjon a trón fenmarad- jon-e, vagy sem ; sem az, vájjon elnyerje-e a túlsúlyt az aristokratia és demokratia felett, vagy sem : mindkét kérdés már meg van oldva ; a tizenhatodik század elején fönnállása úgy, mint túlsúlya, szükséges tények. Most csak még azt kell eldönteni, vájjon szükséges volt-e a trónnak oly határozott túlsúlyra vergődnie, hogy a politikai téren az aristokratia és demokratia elemeit megsemmisítse ; vájjon az összeköttetésnek, mely eddig köztök létezett, továbbra is fenn kellett-e maradnia, vagy a két vetélytárs eltávolításával a monarchiái hatalomnak egyedül kelle uralkodnia. Az egyház ellenszegült a világi hatalomnak, valahányszor ez szent dolgokba akart avatkozni, de buzgalmában sohasem ment annyira, hogy a népek szemeláttára lealacsonyított volna egy oly tekintélyt, mely nekik annyira szükséges volt. Ellenkezőleg, alapelveivel, melyek minden jogos fensőbbségre nézve oly kedvezők, a királyok hatalmát mindinkább szilárdítani törekvék, nemcsak, hanem egyszersmind a koronázásnál szokásos magasztos szertartásokat is szent jelentőséggel tudta felruházni. Némelyek anarchikus törekvésekről vádolták az egyházat, mivel a fejedelmek követeléseivel határozottan szembeszállóit, mialatt mások a zsarnoksághoz szító hajlamáról panaszkodtak, mert a népeknek a törvényes fensőbbség iránt az engedelmesség kötelmét ugyancsak szívökre kötötte. Ha nem csalódom, ezen egymásnak annyira ellentmondó vádak csak bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az egyház sem csuszó-mászó, sem izgató nem volt, hogy
