Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. II. kötet - 29. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1866)
Harmincnyolcadik fejezet
5 kevésbbé bizonyos az is, hogy a vallás és vallási társulatok között szükséges függési viszony létezik, vagyis, hogy amaz adott léteit ezeknek ; őket szellemével élteti s erejével táplálja ; miért is ezek, bárhol telepedjék le amaz, mindjárt alakulni kezdenek, s ha valamely tartományból kiirtatnak is, a vallás pedig fenmarad, idő múltán bizonyosan feltámadnak. Mellőzzük egyéb tartományok példáit s nézzük csak, mily csodálatos módon jelentkezik e tünemény Franciaországban : Itt jelentékeny számú férfi- s nőzárdák emelkedének föl újból. Ki merte volna az alkotmányozó, a törvényhozó gyűlés, a convent férfiainak mondani, hogy nem fog elmúlni félszázad, s a szerzetesrendek, dacára az emlékök eltörlésére irányzott sok fáradozásnak, Franciaországban újra fel fognak éledni és virágozni ? „Lehetetlen, — mondták volna — mert ha ez történik, akkor az általunk szervezett forradalom nem győzött, Europa bennünket szükségképen leigázott, s a kényuralom láncait újra reánk kelle vernie ; akkor, csak akkor lenne lehetséges, hogy Franciaországban, Párisban, a polgárisait világ e fővárosában uj életre keljenek a szerzetesrendek, a babona és hitrajongás e maradványai, melyeket a soha vissza nem térő múlt nézetei és szokásai hagyományoztak ránk.“ Balgák! Forradalmatok győzött ; Europa igátokba görnyedt ; a francia királyság régi alapelveit a törvényhozásból kiküszöböltétek; a harc szelleme diadallal hordta át egész Európán tanaitokat, melyek ijesztő sziuezetét a dicsőség zománcába takarta. Elveitek, emlékeitek újabb időben újra diadalmaskodtak s még most is büszke termékenységnek örvendnek megtestesülve néhány férfiú szivében, kik dicsekedve mondogatják magukat annak örököseiül, mit 1789-diki dicsteljes forradalomnak neveznek. Mind- azáltal, dacára annyi diadalnak, dacára, hogy forradalmatok nem ment messzebbre vissza, mint a mennyire vívmányai biztosítására mennie kelle: a szerzetesrendek újra életre keltek, újra mindenfelé terjeszkednek s a jelenkor évkönyveiben kiváló helyet foglalnak el. E föléledés meggátlására a vallást kellett volna kiirtani, mert azok puszta üldözése még nem elegendő ; a vallás mint valami nemes fa, kövek és tövisek ótaltna alatt feumaradt, a Gondviselés azon isteni világosságból küldött számára sugarat, mely magának a semminek életet és termékenységet ád; és a fa újra buján nőtt a magasba, dacára a köröskörül felsarjadzó, fejlődését akadályozó bozótnak, és ágain nemsokára pompás virágokként tiiuedeztek elé azon társulatok, melyeket mindenkorra kiírtottaknak véltetek,
