Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)

Hetedik fejezet

66

pököt hivatala szentsége, nem a királyt trónja fölsége ; gyűlölet és megvetés tárgya vala mindkettő, irgalom nélkül leölték őket a rajongók, kiknek egyedüli könyve a sz. irás, még pedig a sz. irás puszta szövege volt. Ez időben kiválólag az imádság, sz. beszédek és a sz. iratok olvasása körül buzogtak leginkább, mindenki imádkozott, mindenki szónokolt, mindenki olvasott, de senki sem akart hallgatni. A sz. Írással igazolák a legnagyobb erőszakoskodásokat, a sz. irás nyelvét használták az élet legközönségesebb viszonyaiban ; a sz. irás kifejezési modorában tárgyalák a nemzet belügyeit és külviszonyait ; a sz. Írást kezökben tartva koholtak, összeesküvéseket, árulásokat ; határoztak számkivetéseket ; a sz. irás szavaival nem csak igazoltak, hanem szentesítettek is mindent. Történeti tények gyakran bámulatra ragadák a józan gondolkozó férfiút, ré- mülésbe ejték a jámbor lelket; ámde a saját gondolataiba mélyen belemerült olvasó észreveszi e rettentő tapasztalásban kinyomott tanulságot, t. i. hogya sz. irás, olvasás, fejtegetés és magyarázás nélkül nem a durva és tudatlan embereknek való.

„Az emberi nem zöme nem közeledhetvén’ a tudás forrásaihoz, kénytelen megelégedni vele, ha másoktól nyerheti oktatását. Az orvostudomány, jog- természet- és mennyiségtan legfontosabb igazságait azok eszközük ki számára, kik az első forrásokból merítettek ; a mi a kereszténységet illeti, mindig ugyanazon tanmód volt szem előtt tartva, s valahányszor attól bizonyos pontig eltértek, mindannyiszor legmélyebb alapjaiban rendült meg a társadalom.“

O’Callaghan e szavait nem szükség megmagyarázni ; azonfelül mint ismeretes tények egyszerű s hü ecsetelését sem túlzásnak, sem díszkedvelő ékesszólás kifolyásának nem mondhatjuk. Egyetlen tekintet rá jók, elég azon meggyőződést szülni bennünk, mily veszedelmes a sz. Írást fejtegetés és magyarázat nélkül mindenkinek kezébe adni, a hogy a Protestantismus cselekszik, mely még meg is erősíti azon tévhitet, mintha a sz. szöveg megértésére az egyház tekintélye szükségtelen volna, és mintha a kereszténynek egyéb teendője nem volna, mint szenvedélyeire és képzelete sugallataira hallgatni. Ha a protestantismus csak ez egyetlen tévelyt követte volna el, már ez által is elitéli, kárhoztatja önmagát, miként ezt minden oly vallás teszi, mely pusztulása magvát önmagában rejtő alapelvre támaszkodik.

1