Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Második fejezet
27 nünk történelmét, hogy ez eseményben azon ostorok egyikét ismerjük fel, melyeket csak Isten fordíthat el jóságos gondviselésében *) *) Annyit beszéltek a visszaélésekről ; befolyását azon szerencsétlen eseményekre , melyek az egyházat az utolsó századok alatt látogatták, annyira nagyították ; másrészt az első századok erkölcsi tisztaságát, egyházi fegyelme szigorát oly sok képmutató dicsérettel halmozták el, hogy ne- hányan válaszfalat húztak első és második időszak között, minthogy az elsőben csak erényt, szentséget láttak, a másodikra pedig erkölcsi romlottságot és képmutatást fogtak, mintha az első századokban az egyház minden tagja szent volt volna , s mintha az egyháznak nem kellett volna minden időben a tévtanítók ellen küzdenie a szenvedélyeket szelídítenie. A történelemmel kezünkben e túlzott nézeteket könnyen leszállíthatjuk valódi értékökre, melyeket még Erasmus is túlzásoknak ismert el, ki bizonyára nem igen volt hajlandó kortársait mentegetni. Összehasonlítván korát az egyház első századával, mint kétségtelent tünteti fel: mily észellenes és kicsinyes azon már akkor is uralgó törekvés, mely az ős időt minden fénynyel felruházza, az újat pedig elhomályosítja. Ez összehasonlítás egy töredéke fellelhető Marchetti müveiben, Fleury egyháztörténelme felett irt jegyzetei között. Az egyház által a visszaélések megszüntetésére alkotott szabályok összeállításának bizonyára érdekesnek kelle lennie. A zsinati határozatok gyűjteményei e tekintetben oly bő anyagot nyújtanának, hogy nehéz volna nehány kötetbe összefoglalni ; vagyis inkább ezen óriási gyűjtemények kezdettől végig nem egyéb, mint e két igazság megdönthetien bizonyítéka : először, hogy minden időben volt sok megjavítandó visszaélés, mi az emberi gyarlóság és változékonyság elkerülhetlen következménye ; másodszor, hogy az egyház mindenkor igyekezett azokat megszüntetni ; mert bízvást állíthatjuk, hogy egyet sem lehet megnevezni, melynek megszüntetése vagy megbüntetésére valamely kánoni rendelvényt ne hozott volna. Ezen felvilágosítások többé semmi kétséget sem hagynak hátra a felől, hogy a Protestantismus főoka nem a visszaélésekben rejlett, hanem hogy az ama szerencsétlen események egyike volt, melyek az emberi szellem és az akkori viszonyok állhatatlanságát tekintve elkerülhetetleneknek nevezhetők ugyanazon értelemben, melyben Jézus Krisztus kinyilatkoztatta, hogy sz üks égkép kell történni botrányo knak,— nem mintha valaki kényszerítve volna botrányokat okozni, hanem mivel az emberi szív gonoszsága oly nagy, hogy a dolgok közönséges folyama mellett a botrányok ki nom maradhatnak.
