Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Harminchetedik fejezet
394 a rágalmat vagy észre nem vették, vagy vissza nem utasították, ha e rágalom oly nyilvános és kétségtelen volt. milyennek azt elhitetni akarák ? Fel lehet ez ellen hozni, hogy II. Fiilöp á Villányaival az igaz ság kiderítését meghiusitá, hogy az érsek vesztét előidézze, és ennek bizonyságául azon ellenkezésre hivatkozni, melylyel a pápa felszólításának dacára e hires foglyot Romának átadni vonakodott, míg csak — mint némelyek állítják — V. Pius által egyházi átokkal fenyegettetve, rá nem szánta magát, hogy Carranzát Romába szállítássá. Nem akarom tagadni, hogy II. Ftilöp az érsek helyzetét nehezíteni törekedett és a nagy vádlott részére a vizsgálat kedvezőtlen kimenetelét óhajtotta ; de hogy tudjuk, vájjon a király eljárása gonosz volt-e vagy nem, meg kell győződve lennünk, eljárásának indító oka személyes neheztelésében, avagy valóban azon meggyőződésében vagy gyanújában feküdt-e, hogy az érsek a lutheranismushoz szít. Mielőtt kegyvesztetté lett volna Carranza, magas kegyben és tiszteletben állott Fülöpnél, minek ez számos bizonyságát adá, midőn öt Angolhonba küldé követségbe , s midőn öt végleg Spanyolország legmagasb egyházi méltóságára emelte ; s ezen okból nem tehetjük fel, hogy ennyi jóakarat rögtön személyes gyülölséggé változott volna, míg a történelem nekünk e feltételre támpontot nem szolgáltat. E támpontot azonban nem találhatom fel a történelemben, és tudtommal még a mai napig sem találták azt fel. Már ebből következik, hogy II. Fülöp, ha csakugyan az érsek ellen nyilatkozott, abbeli meggyőződésének, vagy legalább abbeli gyanújának nyomán tévé azt, hogy Carranza eretnek. Ez esetben II. Fülöpöt meggondolatlanság, vakmerőségről, mindenről vádolhatjuk, miről csak vádolni akarjuk, ámde akkor semmi esetre sem állíthatjuk, hogy az érseket boszuvágyból és személyes idegenkedésből üldözte. Ily vádak ama kornak más férfiait is érték, ezek közt a hires Melchior Canust. Amint látszik, maga Carranza is bizalmatlanságot táplált irányában, mi több, még keservesen panaszkodott is a felett, hogy Canus nem átallotta állítani, hogy az érsek oly bizonyosan eretnek, mint Luther. De mendozai Salazar Carranza élet- történetében azt állítja, hogy Canus e vádat, midőn neki hírül vitetett, nyilvános hazugságnak mondotta, és esküvel erősítette, hogy ily nyilatkozat soha sem jött ki száján. S valóban alig határozhatja el magát az ember, hogy az ellenkezőnek adjon hitelt >
