Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)

Első fejezet

7 általános nevet szándékozott felvenni. Lapozzátok át történetét, meg fogjátok látni, hány név után kapkodott, miután azok közöl, melyek valami határozott keresztény fogalmat fejeztek ki, egy sem illett hozzá ; de midőn a speieri országgyűlésen egy véletlenül felkapott névre tett volna szert; oly névre mely kárhoztatását ma­gában rejti, a mennyiben a keresztény vallás eredetének, szelleme történetének s alaptételeinek ellentmond ; oly névre, mely sem egy­séget sem közösséget, azaz semmi olyast mi a keresztény ne­vezettel elválaszthatlanul össze van kötve, nem fejez ki ; oly névre, melynek nincs semmi határozott fogalma ; a mely semmiről sem világosít fel, semmit sem jelent, a midőn — mondom — e névre szert tett volna, tökéletesen megfelelőnek tűnt fel ez, s az egész világ egyhangú tapssal annak ismeré el, mert igazi neve volt : protcstantismus.*) E névvel jelelt bizonytalan körben mozog minden felekezet, helyet talál minden tévely : tagadjátok bár a lutheránusokkal az akarat szabadságát, újítsátok meg az ariminianokkal Pelagius té- velyeit, fogadjátok el egyrészt az igazi jelenlétet vagy vessétek el azt a zvingliánok s kálvinistákkal, tagadjátok ha kedvetek tartja, Jézus istenségét a sociniánokkal, csatlakozzatok a püspökiekhez vagy puritánokhoz, ragadjanak el benneteket a quaekkerek túlzá­sai, mind ennek nem lesz jelentősége, mert ti még mindig protestán­sok vagytok, mivel az egyház tekintélye ellen még mindig óvást tesztek. Ezen tér oly terjedelmes, hogy bár mennyire tévedjetek is el, határain soha át nem csaphattok, ez azon óriás sivatag, *) A speieri országgyűlés különféle rendeletet tartalmazó határoza­tot bocsátott ki a valláscsere és istenitiszteletet illetőleg, a melyet tizen­négy birodalmi város elvetett 9 protestátiot nyujta be ; s ez időtől fogva kezdek a máshitiieket protestánsoknak nevezni. Miután azon­ban e név az elszakadt vallásfelekezetek kárhoztatását foglalja magában, voltak, kik más nevet akartak felvenni, de mindig sikertelenül. A felvett nevek rendesen hamisak valának ; a hamis név pedig nem áll fenn sokáig. Mit akartak az „evangélikus“ elnevezéssel jelenteni ? Azt-e, hogy egyedül ők alapították tanukat az evangéliumra ? Hisz akkor inkább biblikusoknak kellett volna magukat elnevezniük , mert nem is annyira az evangéliumra, mint inkább a bibliára támaszkodtak. Olykor reformátusoknak is mondják őket, és egynehányan a protestantismust reformationak szokták elnevezni, azonban elég e nevet csak kimondanunk, hogy átértsük, mily kevéssé felel meg fogalmának. Vallási forradalom jobban illenék rá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom