Balmes Jakab: A protestantismus és katholicismus vonatkozással az europai polgárisodásra. I. kötet - 28. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv Magyar Akad. Nyomdász, 1865)
Tizenhetedik fejezet
161 a szent edények eladását is, mihelyt e célra szükséges volna ; a szerencsétlen foglyokat illetőleg a feleharáti szeretet nem ismert határokat, a szeretetbuzgalom átlépett minden korlátot egész ama rendeletig, hogy bármily roszul álljanak is némely egyház ügyei, inkább kell gondoskodnia a foglyok kiváltásáról, mint saját állapota javításáról. (Cans. 12. q. 2.) Azon forrongások alatt, melyeket a barbárok betörése okozott, látjuk, hogy az egyház vállalatához híven, a megkezdett eljárást bátran folytatja. A régi egyházi törvények jótékony rendelései nem veszték el érvényüket, sem feledésbe nem mentek, s a milánói püspök főnkéit szavai a foglyok érdekében, a viharos időviszonyok dacára szakadatlanul növekedő viszhangra találtak. (V. S. Ambros, de off. II. 15). A masconi zsinat (585) ötödik kánonából látjuk, hogy az áldozárok a foglyok kiváltására felhasználták az egyházjavakat; s a rheimsi zsinat 625-ben a püspököknek hivatalvesztés büntetése alatt tiltja a sz. edények elidegenítését, de e dicséretreméltó megjegyzéssel : „m á s célra, mint a foglyok kiváltására“; jóval utóbb a ver- neuili zsinat (844) tizenkettedik kánonában azon rendeletet találjuk, hogy az egyházi javakat a foglyok kiváltására kell fordítani. De miután már szabadságába visszahelyezte, még akkor sem hagyta védelem nélkül az egyház a foglyot, hanem gondoskodásában ki nem fáradva, ellátta őt ajáló levelekkel, melyek őt nem csak hazautaztában uj erőszakoskodások ellen biztosítsák, hanem módot is nyújtsanak neki helyreállíthatnia a fogság által megzavart életviszonyait. A védelem ez uj nemének bizonyítványát leljük az 583-ik évben tartott lyoni zsinat második kánonában , hol az áll, hogy a püspökök kötelesek arabszolgák számára irt ajálóleveleik- ben a kiváltás napját és árát feljegyezni. Az egyház buzgalma a foglyok kiváltásában annyira fokozódók, hogy még meggondolatlanságok is lettek elkövetve, s az egyházi hatóság kényszerítve látá magát ez ellen fellépni. De épen e visszaélés mutatja, mily nagynak kellett lennie a buzgalomnak, mielőtt a kellő mértéket túlhaladta. Bizonyos, sz. Patríciusról neve zett irlandi zsinatból (451 vagy 456-ban) tudjuk, hogy nehány pap a foglyokat szabadságba helyezte, a mennyiben őket szökésre segítette ; ez visszaélés, mely ellen a zsinat harminckettedik kánonában igen bölcsen azon rendelettel lép fel, hogy az áldozár a foglyokat, kiket meg akar szabadítani, pénzével szabadítsa meg ; mert a szökésre nyújtott, segély rablás, mely a papokat rablókul tünteti fel, s az 11 BALM. PROT. KATH.
